A Népszava Szép szó mellékletében a politológus negatív rendszerváltásnak nevezi, hogy noha a választók többsége Orbán Viktor ellen szavazott, újra meglett a Fidesz kétharmada.
A nemzet 51:49 arányban leváltotta a rendszert, mire a rendszer leváltotta a népet.
Lengyel László szerint a „homo orbanicus” (ellentéte a homo brüsszelicus) elkötelezte magát egy könyörtelen, autokrata rendszer mellett, amely olyan jól működött, hogy Orbán Viktornak semmi rendkívülit nem is kellett tennie, csak kihasználnia valamennyi, rendszer-adta előnyét.
Lengyel László szerint az ellenzék közben nem a szavazóit, hanem pártjait veszítette el, akik nem is rájuk, „hanem Orbán ellen szavaztak”. Pártjaik vezetőiből hiányzott az a merészség, ami 1998-ban megvolt Orbánban és Torgyán Józsefben, hiszen ők is a taktikai szavazás stratégiáját alkalmazták.
A 2018-as pártvezetők se nem merészek, se nem vállalkozóképesek, sőt még csak nem is ésszerűen gondolkodó politikusok. Nem akartak, tudtak se nyílt, se titkos taktikai megállapodásokat kötni egymással, illetve a középre húzó Jobbikkal. Így cserben hagyták a rendszerellenes választókat. Nem Orbán Viktor diadalmaskodott, hanem az ellenzék vesztett.
A politológus ezt követően hosszan ír arról, szerinte miért megrendítő, hogy 49 százalékos eredménnyel az ország egésze narancsszínbe borult, milyen szörnyűségek vezettek ide, majd eljut címadó gondolatához, amely szerint
vége a korábbi politikai kulturális határvonalaknak, amikor még a nyugatos Pannóniáról és a keleties Hunniáról lehetett beszélni. Most az Orbán királyság áll szemben a kicsiny Budapest köztársasággal. A pannón rész, a Dunántúl civilizált nagyvárosai és falvai az Orbán-rendszer legbiztosabb támaszaivá váltak. Magyarország nemzeti, társadalmi értelemben megszűnt. Csak a magyarok egymás iránti gyűlöletében létezik.
Szerinte új helyzet, hogy Budapestet a baloldali és liberális szavazók elvették Orbán Viktortól, és csak azért nem teljesen, mert az ellenzék politikusai ostobán és felelőtlenül képtelenek voltak a megállapodásra.
Külpolitikai és történelmi példák sorát idézve arra jut, hogy 2018 után Orbán-rendszere jobban fog hasonlítani Erdoganéhoz, mint az osztrákokéhoz, Budapest éppoly olyan elszigetelt lehet, mint Isztambul.
Ha az Orbán-rendszernek sikerül megsemmisítenie a maradék önkormányzati autonómiát, megfojtani a civil intézményeket és eltakarítani az útból a sajtót, megfegyelmezni a bírókat, akkor az elnémult és térdre kényszerített Budapest eltűnik a világ szeme elől. Halott ország után, halott Budapest.
Lengyel ezt követően leírja, szerinte mit kell tennie azonnal a demokratikus ellenzéknek, hogy Budapestről visszafoglalja az országot. Azt javasolja, a megválasztott 12 demokratikus ellenzéki parlamenti képviselő, pártjaik hozzájárulásával először válassza meg közös főpolgármester-jelöltnek Tóth Józsefet, aki képes lenne Budapesten megszervezni a központot, amelyből később választási párt lehetne a demokratikus ellenzék és a civilek maradványaiból, intézményeiből.
Először Budapesten kell kiegyezni a liberális konzervatív szavazókkal és Pokorni típusú politikusaikkal, majd az egyetemi városokban, s így haladni tovább a kisvárosok és falvak felé.
