Belföld

„Nem akartam megölni és megerőszakolni” – így védekezett a tíz évre ítélt drogos fojtogató

Tíz és fél év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék azt a 21 éves férfit, aki 2015 nyarán a hajnali órákban kifosztott és meg akart erőszakolni egy fiatal nőt a Budapest és Szeged között közlekedő vonaton.

A vád szerint a férfi a szerelvény folyosóján állt, amikor észrevette, hogy a mosdó ajtaja kinyílt és onnan ki akar jönni a nő. A vádlott nem engedte, hanem visszalökte és magukra zárta az ajtót. Ezt követően leszaggatta róla a melltartót, fogdosni kezdte a mellét, majd erőszakkal lehúzta róla a nadrágot. A nő sírva könyörgött neki, hogy engedje el, ám erre csak még jobban bedurvult. Többször is a WC-kagylóhoz ütötte a fejét, majd kis híján megfojtotta a lányt. A nő a fojtás miatt rövid időre az eszméletét is elvesztette.

A perverz férfi, amikor észrevette, hogy Vecsés közeledik, letépte a nő táskáját, kilépett a WC fülkéből, leugrott a megálló vonatról, majd futva elmenekült. Aljas indokból elkövetett emberölés kísérletével vádolták meg. Az ítélethirdetés előtti utolsó szó jogán azzal védekezett,  hogy nem akarta megölni a lányt.

Én mindig megvetettem azokat az embereket, akik a gyengébbeket bántják. Éppen ezért nehezen tudtam elszámolni a lelkiismeretemmel, amiért egy nálam sokkal gyengébb lányt bántottam. Eszem ágában nem volt elvenni annak a szegény lánynak az életét, sem pedig megerőszakolni. Ha valakinek ölési szándéka van, akkor az egy megállóhelytől nem riad meg, főleg úgy hogy a vonat már kettő megállót elhagyott

– magyarázkodott a bírónak V. Benjamin.

Fotó: Kolontár Krisztián/24.hu

A vádlott unokatestvére megtörten hallgatta a bíró által felsorolt vádakat. Amikor a bíró részletesen kitért arra, hogy az unokafivére miként szaggatta le áldozatáról a ruhát, kezébe temette az arcát.

Nem tudom felfogni ezt az egészet. A lopást elhiszem, de azt képtelen vagyok, hogy meg akarta volna ölni a nőt. Normális körülmények közt élt. Semmilyen anyagi problémájuk nem volt. Az eddigi legnagyobb bűne az volt, amikor kiskorunkban együtt gyufáztunk az udvaron

– mondta alig hallhatóan.

A hozzátartozó szerint lelk okain vannak annak, hogy ilyen mélyre süllyedt az unokatestvére.

Kiskorában elhagyta az édesanyja. Azóta sem foglalkozik vele. A nagymamája nevelte fel. Elkezdett kábítószerezni, és az utóbbi időben már egyre durvábban kristályozott. Végül pedig a drog teljesen elvette az eszét

– tette hozzá szomorúan.

A bűnös a tegnapi ítélethirdetés során a kábítószer-függőségére is kitért. Két évvel ezelőtt született gyermekére hivatkozva próbálta elkerülni a súlyos büntetést.

Amióta bent vagyok született egy gyerekem, és két olyan ember is eltávozott az életemből, akik nagyon fontosak voltak a számomra. Ezek megváltoztatták az életszemléletem. Rájöttem, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy kábítószerezésre pazaroljuk. Egy kétéves kisfiú apjaként pedig ez pláne nem megengedhető. A börtönben sikeresen leszoktam a kábítószerről, úgy érzem, hogy megváltoztam és sokkal jobb ember lettem. Sajnálom, hogy egy ilyen bűncselekménynek kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy észhez térjek

– mondta.

A bíróság aljas indokból elkövetett emberölés kísérletében, és más bűncselekményekben találta bűnösnek a férfit. Tíz és fél év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték első fokon. Emellett tíz évre eltiltották a közügyektől, és neki kell állnia közel 800 ezer forintos bűnügyi költséget is. Az ügyész a büntetés szigorításáért a védelem pedig a büntetés enyhítéséért fellebbezett. A tettes azt kérte a bíróságtól, hogy a jogerős bírósági döntés megszületéséig bocsássa házi őrizetbe. Ezt azonban a bíróság szökés veszélye miatt elutasította. A tettes nagymamája a bíróság előterében várta meg az ítéletet. Amikor megtudta, hogy 10 és fél év börtönt kapott az unokája, alig bírta visszafojtani a könnyeit.

Azért nem mentem be a tárgyalóterembe, mert nem bírtam volna végignézni ezt a kínvallatást. Én neveltem fel. Nincs igazság, ő még csak gyerek

– mondta majd bement a tárgyalóterembe, hogy elköszönjön az előzetesben lévő unokájától mielőtt visszavitték a rácsok mögé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik