Belföld

Bokros „Soros-zsoldos” Lajos: „vicsorgó fasizmust idéz” a Figyelő

A MoMa elnöke nem haragszik, de több mindent nem ért.

Szerinte megnyugtató, hogy „figyel a FIGYELŐ”, mert legalább az ember nincs egyedül a sötétben. Mert nagyon sötét van. A kormány szakmányban űzött gonoszsága ellepte az országot, így jólesik tudni, hogy van, aki gondol az emberre, nem kell félni a sötétben, amikor a magyar szabadság temetője mellett halad el.

Figyel a Figyelő, csakúgy, mint a Nagy Fivér (Big Brother) George Orwell könyvében.

A MoMa elnöke többes számra váltva és Soros György zsoldosai nevében írja ezt.

Mi, Soros György zsoldosai, nem haragszunk, hogy kilistáztak bennünket. Éppen ellenkezőleg! Büszkén viseljük a megbélyegzést. Fizetésünkért megdolgozunk. Értéket alkotunk.

Ezzel ellentétbe állítja a nemzeti szégyen kormányát, amelynek tagjai értéket, erkölcsöt rombolnak, vagyonokat lopnak el.

Vannak korszakok, amikor a kormányok gonoszak, sőt igyekeznek gonosszá silányítani a tömegeket. Ezekben az időszakokban különösen fontos, hogy a nép jóérzésű rétegei kiegyenesítsék derekukat. Szólok nektek, zsivány gonosztevők, hogy listátokkal megacéloztátok akaratunkat.

Marad az egyenes a gerinc.

Neki csak egy baja van a „vicsorgó fasizmust idéző” listával. Nem érti, miért pont a Figyelő, miért kellett a veretes hetilapot előbb tönkretenni, majd aljassá silányítani, pártpolitikai propaganda áldozatává zülleszteni? Szerinte még a Fidesznek is szüksége lehet egy színvonalas gazdasági hetilapra, hogy megtudja, mi folyik a nagyvilágban, ami a jövőjét befolyásolhatja.

Végezetül Schmidt Mária hatalomnak kedves hetilapja külön is megkapja a magáét.

Kedves Figyelő!

Nemcsak a listázás silány, hanem még a lista is. Halottak a névsorban, köztük nem magyar állampolgárok. Még a gonosz parancsot sem vagytok képesek színvonalasan teljesíteni.

Nem szégyen ez?

Van még lejjebb?

– kérdezi Bokros Lajos, Soros-zsoldos és MoMa elnök.

Az Egyesült Államok elítéli a Figyelőt
Az Amerikai Nagykövetség közölte, hogy a civil társadalom olyan átlagos állampolgárokból áll, akik azért dolgoznak, hogy jobb hellyé tegyék az országukat.
Haláláig a Fideszt támogatta, mégis feltették a világhírű jogászt a Soros-listára
Nem akárkinek gyalázta meg az emlékét Schmidt Mária kormánybiztos lapja.
Chikán Attila könnyeivel küzdve nyilatkozott, miután felkerült a Figyelő listájára
Nagyon szomorúnak és fenyegetőnek tartja, hogy olyan akadémikusokat és civileket listáznak, akik nem is politizálnak.

Kiemelt fotó: MTI / Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik