Belföld

Sose volt még ilyen emberséges az Orbán-kormány a menekültekkel

Még a menekültválság csúcsán se bíráltak el pozitívan ennyi menedékkérelmet az év elején a magyar hatóságok, mint most.

Meglepő adatokat közölt az Mfor csütörtökön: a menekültellenes orbáni retorika ellenére a tavalyinál ötször több menedékkérelmet bíráltak el pozitívan a hatóságok. Ugyanekkor a töredékére esett vissza a lefolytatott menekültügyi eljárások száma.

Azt írja a lap, hogy az idei év első két hónapjában 477 eljárást folytattak le, 40 százalékban a kérelmező számára pozitív döntést hoztak. Így 191 menekültet fogadott be az ország a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal statisztikái szerint.

Ezzel szemben 2017 első két hónapjában 3028 eljárásból csak 38 kérelmet nem utasítottak el. Még a 2015 őszi menekülthullám után, 2016 elején is csak 110 pozitív döntés született a 27 ezer kérelemből.

Idén a 191 elfogadott kérelemből 168 oltalmazotti, 12 befogadotti és 11 menekültstátusz jött létre. Csak az utóbbiak kaphatnak állampolgárságot. Összesen 204 kérelmet utasítottak el.

Tavaly egész évben 6220 döntést hozott a hatóság, ebből 1291 döntés lett pozitív. A legtöbb kérelmet amúgy irániak, afgánok, irakiak és szírek nyújtják be.

(Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik