Belföld

Négy nappal a választás után előkerült Orbán legbátrabb minisztere

Rogán Antalnak annyi gyanús ügye volt egy időben, hogy hónapok óta nem lehetett látni a közéletben. A választás éjszakáján tűnt egyedül fel, ami logikusnak tűnhet, mert a Fidesz győzelmét nagyban segítő kormánypropaganda-hadjáratot leginkább Rogán irányította a háttérből.

Most viszont bement a TV2-be Azurák Csabához, ami nem kifejezetten bátor tett, hiszen a választás után négy nappal talán a leginkább kockázatmentes bemenni a legkormánypártibb tévébe.

Ez tényleg új kormányzás lesz, és nem folytatás

– ismételte meg a miniszterelnök szavait bátran Rogán Antal. Neveket természetesen nem mondott az új kormányból.

Semmi nem marad úgy ahogy eddig volt, ez valóban új kormányzás lesz, ehhez új eszközök, új formák és részben új emberek kellenek

– tette hozzá.  A kormányzás céljai viszont változatlanok, mert a korábbi kabinet céljait a választók megerősítették. A miniszter felsorolása szerint ezek a célok a

  • szuverenitás megvédése,
  • a teljes foglalkoztatottság,
  • a családok támogatása
  • és a bevándorlásellenesség.

Szerinte történelmi bolhacirkusz zajlik az ellenzéki pártok között, és ennek része az is, hogy a pártok vezetői választási csalásról beszélnek. Rémhírterjesztésnek tartja, hogy megváltoztatnák az önkormányzati rendszert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik