Belföld

Rékasi Zsigmond: Lehet, hogy mi már nem fogunk Magyarországon gyermeket nevelni

Mint korábban megírtuk, Talpra, magyar, hív a szabadság címmel tüntetést szerveznek vasárnap estére a Kossuth térre. A Hír TV azt írja, a szervezők között szerepel a Független Diákparlament egyik tagja, Gyetvai Viktor is, ő volt az elmúlt hónapok diáktüntetéseinek egyik fő szervezője is.

A tüntetés kezdésének időpontja szimbolikus: 19 óra 56 perc.

Rékasi: Az osztálytársaimat például megzsarolták, hogy mondjanak neveket
A parlament elé vonuló diákokat arról kérdeztük, mik voltak a legfölöslegesebb dolgok, amiket meg kellett tanulniuk, hogy aztán elfelejtsék őket.

Rékasi Zsigmond aktivista a Hír TV Egyenesen című műsorában azt mondta, „ha a magyar emberek nem fognak össze a jelenlegi rendszer ellen, akkor egyre lehetetlenebb lesz majd Magyarországon élni”.

A diák hozzátette:

Lehet, hogy mi már nem fogunk Magyarországon gyereket nevelni vagy itt leélni az életünket, pedig én nagyon szeretném, tényleg nagyon szeretném. És a barátaimmal és az ismerőseimmel is együtt mind, és gondolom, mind, akik itt ülnek, a stúdióban vagy akár a televízió túloldalán, gondolom, azért is nézik az adást, de ez egyre lehetetlenebb. És hogyha most az emberek nem állnak ki ez ellen, és tényleg most már a magyarságnak sajnos ez egy tulajdonsága, hogy nagyon sokáig tűr, és csak aztán reagál egyszer. Reagáljunk most, és ténylegesen legyen megint egy összetartó Magyarországunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik