Belföld választás 2018

Orbán Viktor: Nem folytatni fogjuk a kormányzást, hanem újat kezdünk

24.hu
24.hu

2018. 04. 10. 14:06

A miniszterelnök a választási győzelem után a Parlamentben értékelte az eredményt. Beszélt a kormány terveiről, a Magyar Nemzetről és a kétharmadról is.

Az emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát a vasárnapi parlamenti választáson – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.

A magyarok úgy határoztak, hogy csak ők dönthetik el, kikkel kívánnak együtt élni Magyarországon, “ez a döntés kötelez bennünket” – fogalmazott.

Magyarország egy olyan nemzet, amely erős tagállamokból álló erős Európát akar – jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte a kormánynak a nemzetek Európája mellett kell kiállnia, és nem az “európai egyesült államok” mellett.

A miniszterelnök egyúttal jelezte, “nem folytatni fogjuk a kormányzást, hanem új kormány jön létre”. A kormányalakítással kapcsolatban kijelentette: jelentős változások, jelentős módosítások várhatók, “nagy részben új emberekkel, új struktúrákkal” készül kabinetet alakítani. A Fidesz elnöksége felhatalmazta őt a kormány megalakításához szükséges munka megkezdésére – közölte, hozzátéve: ez 3-4 hetet vehet igénybe.

A Jobbikkal kapcsolatban kijelentette: a Fidesz jelenti a garanciát a szélsőségek ellen. Ezzel kapcsolatban még azt is megjegyezte: a választók nemet mondtak az EU-ból való kilépésre.

Budapest, 2018. április 8.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (j) és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a párt választási eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban az országgyűlési képviselő-választás napján, 2018. április 8-án.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Orbán: Jó volt harcolni
Így várta Fidesz az eredményt a Bálnában.

Orbán Viktor köszönetet mondott a sajtónak, mert a segítségükkel jutott el az üzenet a választókhoz.

A miniszterelnök szerint nem csak neki, hanem a választók számára is ünnep volt a választás, ezért mentek el olyan sokan szavazni. Az emberek bevonása a politikába szerinte sikeres volt, mint például a nemzeti konzultációk megtartása.

Orbán azt is mondta, a magyar nyilvánosság szerkezete rendkívül modern, ezért is van az, hogy olyan sokan vettek részt a választáson.„Erős felhatalmazást kaptunk, sőt, az egyik, ha nem a legerősebb felhatalmazást kaptuk meg.”

Orbán szerint a választási eredményből kiolvasható, hogy a magyarok kijelölték a legfontosabb témákat, ez pedig a bevándorlás és nemzeti szuverenitás. Utóbbi azt jelenti, hogy a magyar nemzet erős tagállamokból álló erős Európát akar. Hamarosan elkezdődnek a koalíciós tárgyalások a Fidesz és a KDNP között, a miniszterelnök viccesen megjegyezte, hogy szerinte más koalíciós partner bevonása nem indokolt.

Ennyi

Ez után az újságírók kérdezhettek a miniszterelnöktől, aki a vasárnapra tervezett tüntetésre vonatkozó kérdésre csak annyit felelt:

Az emberek döntöttek. Ennyi.

Magyarország egy alkotmányos demokrácia, minden képviselőnek arra kell esküt tennie, én is ezt fogom tenni – jelentette ki Orbán a kormány jövőbeni tevékenységével kapcsolatban, majd hozzátette: zsákbamacskát sosem árultunk.

Arra a kérdésre, hogy mit szól a Magyar Nemzet megszűnéséhez, először nem reagált semmit, később egy másik kérdésre annyit mondott: magánkézben lévő médiacégekkel nem foglalkozik.

Új kormány, új struktúra

Azt már korábban világosság tette, hogy változik a kormány összeállítása, részben új emberekről, részben más struktúráról lesz szó. Azt még nem tudni, hogy változtatnak-e a Stop Soros törvénycsomagon, ezt majd a parlament fogja eldönteni – válaszolta újságírói kérdésre.

Az is kiderült, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker telefonon gratulált Orbánnak, aki rögtön meghívta Magyarországra.

Nincs olyan szelete az országnak, ami tökéletes lenne, de a következő kormányzás valószínűleg demográfiai súlypontú lesz, vázolta röviden a terveket. Mint fogalmazott,

kétharmadunk van, de három harmadot kell szolgálnunk.

A kormány gazdaságpolitikájából is ízelítőt kaptunk, amikor azt mondta, „a Matolcsy-féle közgazdasági iskolához tartozom, ezt annyit jelent, hogy a pénzügyeknek rendbe kell lenniük.”

Budapest, 2018. április 8.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (b4) és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke (b3) a Kossuth-nótát énekli a párt választási eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban az országgyűlési képviselő-választás napján, 2018. április 8-án. Mellettük Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselője (b) Semjénné Menus Gabriella, Semjén Zsolt felesége (b2), Novák Katalin, a Fidesz alelnöke (j2) és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (j).
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Újabb fideszes mandátum a határon túli szavazatok miatt, tuti a kétharmad
Többen szavaztak a Fidesz ellen, mint rá, mégis kétharmaddal nyertek. Hivatalos végeredmény szombaton délután lesz.

Azt is megkérdezték tőle, milyen garanciát tud adni arra, hogy nem él vissza a kétharmaddal? Szeretjük az alaptörvényt, volt Orbán válasza.

Arra kérdésre, hogy mit szól a külföldi lapok kritikáiról, azt válaszolta:

Köszönöm a közreműködést.

Mindenki kifejezheti a véleményét

A Facebookon látható, Orbánt kritizáló videókkal kapcsolatban az mondta, hogy a közösségi média mindenki számára elérhető, mára mindenki újságíróvá vált. A választás a széles körben kapott üzenetek alapján dőltek el. A magyarok sok helyről kaptak üzenetet, az alapján döntöttek.

Magyarország ilyen szempontból egy nyugati struktúrát követő ország.

Nem lesz elnöki rendszer

2010-ben összegyűjtöttem a legjobb gondolkodókat, hogy maradjon-e az alkotmányos parlamenti rendszer, vagy legyen-e elnöki rendszer, de akkor úgy döntöttek, hogy nem változtatnak. Ez a jövőben is így lesz.

Kiemelt fotó: Marjai János/ 24.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Boy walks with his beagle dog on the country road
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.