Nem csak az ellenzéknek volt kiütés a vasárnapi országgyűlési választás: a választás lebonyolításáért felelős szervezetek is leszerepeltek. Budapest néhány szavazókörében egyszerűen nem úgy zajlott le a voksolás, ahogy az egy normális országban történik.
Az összeesküvés-elméletek gyártására hajlamos választópolgárok kedélyeit ráadásul az biztosan nem csillapította, hogy a bonyodalmak éppen olyan helyeken történtek, ahol az átjelentkezők főként fiatalok, egyetemisták voltak. Az utolsó négy órában végigkövettük a tömeget, sok várakozóval beszéltünk, és egyértelműen azt lehetett érezni, noha az eredmények ismeretében ez kabarétréfának tűnik, hogy kormányváltó hangulat uralkodik a XI. kerületben, a Bocskai úton, ahol voltak, akik több órát álltak sorban, hogy ikszelhessenek.
Tizenkét darab szavazókör kellett volna, nem egy
A szavazókörök elméletben hétkor zártak, mégis úgy alakult, hogy az utolsó szavazatot este negyed 11 körül adták le az Eötvös utcában. Ráadásul este hét után még bőven be lehetett állni a sorba, mivel ellenőrizhetetlenné vált a hatalmas tömeg. Igaz, a sor végére nem lehetett odaállni, de egy kihúzott szalag kevés embert tud megakadályozni abban, hogy ne soroljon be a szélre. Cetlit osztogattak, de ahogy Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a 24.hu-nak elmondta, azok nem a szavazásra való jogosultságot jelezték, hanem a bizottságnak adtak információt arról, hányan várnak még voksolásra.
A legnagyobb kérdés persze az:
Pálffy Ilona szerint a probléma többek között abból adódott, hogy szerdán még csak 8 ezer átjelentkező volt, ebből lett péntekre 10 700. Nyilván a 8 ezerrel sem boldogultak volna sokkal könnyebben, az NVI vezetője ezért a megoldást abban látja, ha napokkal előbb lezárják a névjegyzéket, és jóval több szavazókört állítanának fel.
A Bocskai úton körülbelül tizenkét darab szavazókörre lett volna szükség, ezzel szemben egyetlen egy volt
– mondta. Pálffy Ilona állítja, a szavazás napján már nincs mit tenni, hiszen a helyszín és a szavazatszámlálók adottak.
Az NVI elnöke hozzátette, hogy mind az iroda, mind pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábban több jogszabály-módosítási javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, de a törvényt nem tudta módosítani a parlament, mert nem volt meg a szükséges kétharmados támogatottság.
Unger Anna politológus emlékeztetett minket, hogy már zsinórban a harmadik választáson történt komolyabb csúszás.
Ilyen kultúrhelyen nem fordul elő
– mondta.
Számos lehetőség lenne szerinte a helyzet megoldására, például az Egyesült Államokban bevezetett „early vote period”, vagyis, hogy a szavazatokat már korábban is le lehet adni, nem csak a választás napján. Svájcot is példaként hozta fel, ahol levélben is lehet szavazni, így pedig már jóval kevesebben mennek az urnákhoz.
Fél 8-ra behalt az új rendszer
A valasztas.hu oldala a szavazás megkezdése után másfél órával megadta magát.
Ez egy teljesen új honlap volt, melyet ilyen terhelés mellett nem tudtunk kipróbálni. Ezért, amikor lelassult úgy döntöttünk, hogy ismét a készenlétben álló régi rendszert használjuk.
– mondta lapunknak Pálffy Ilona.
Hozzátette, hogy az Index és az Origo is lelassult, ráadásul úgy látták a Facebook és a Google is sokakat átirányított hozzájuk. Unger Anna szerint viszont ezzel nem védekezhetnek akkor, amikor több száz millió forint közpénzt költenek el egy ilyen rendszerre.
Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu