Belföld

Orbán Viktor szerint nélküle nekünk annyi

Azért kér két X-et, mert Brüsszelnek csak ő tud ellenállni.

A Figyelőnek Orbán Viktor nagyon hosszú interjút adott, de sok újat nem mondott. Mindent a menekültügyre, a bevándorlásra fűzött fel, az ellenzéket is elintézte annyival, hogy számára nem az ellenfél, hanem az ország volt mindig is fontos.

Szerinte 2010 óta a Fidesz-KDNP sikert sikerre halmoz, míg az ellenzéket csak a pénz és a hatalom érdekli, Brüsszel pedig őket támogatja, mert érdeke egy gyenge koalíciós kormány, hiszen a nemzeti politika hat az európai ügyekre.

Azért sem mindegy, ő marad-e a kormányfő, mert az Európa Tanácsban a miniszterelnökök szavaznak a betelepítési kvótáról is. A menekültek automatikus elosztásáról a döntő vita júniusban lesz.

Ha nem bevándorlásellenes miniszterelnök képviseli majd a júniusi tanácskozáson hazánkat, akkor mi is elesünk. Magyarországot ebben az esetben el fogják venni az emberektől.

Ha viszont ő marad, akkor marad az adórendszer is, mert az

teljesítményre ösztönöz, és nem hanyagolja el az igazságosság szempontjait sem.

A versenyképességről viszont elismerte, hogy azt sürgősen javítani kellene, számára pedig szimpatikusak a jegybanki közgazdászok radikális javaslatai.

Ha ő marad, januárban indítaná el az erőteljes versenyképességi politikát. Magyar modellt akar, amely négy pilléren nyugszik: versenyképesség, teljes foglalkoztatottság, demográfiai politika, identitáspolitika.

Hogy ez megvalósulhasson két X-et kért a Fidesznek, mert egyébként jönnek Soros emberei és elfoglalják a magyar energiaszektort és a bankrendszert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik