Rettenetes időszakon megy keresztül a Thaiföldön vélhetően ételmérgezésben meghalt Cs. Tibor édesanyja, és szerelme, Dia. A fiatal lány lapunk megkeresésére azt mondta, hogy megvan az itthoni boncolás eredménye, ám nem találtak ételmérgezésre utaló jelet.
Már nem tudom, hogy mit gondoljak. Az itthoni boncolás során semmit nem tudtak megállapítani. Azt mondták, hogy minden szerve rendbe volt. Azaz nem találtak ételmérgezésre utaló jelet
– mondta megtörten Dia, aki nem nyugszik bele a vizsgálat eredményébe. Mint mondja biztos abban, hogy a vacsora okozta a párja halálát. Az asztaltársaságból ugyanis többen rosszul lettek a tenger gyümölcsei elfogyasztása után.
„Az a baj, hogy még mindig nem kaptuk meg a thaiföldi boncolás eredményét. Nekem és Tibi édesanyjának sem adnak ki semmilyen információt. Arra hivatkoznak, hogy még mindig a rendőrségen van az ügy. Felháborító, amit művelnek. Nagyon nehezen viselem ezt az egészet lelkileg. Az ember elmegy nyaralni a szerelmével, boldogok, és mégis egyedül jön haza. Most lenne öt éve, hogy együtt vagyunk. Nyár végére terveztük a babát. És minden álmunk oda. Felfoghatatlan ez az egész” – mondja elcsukló hangon.
Az amúgy is nehéz gyászidőszakot tovább nehezíti, hogy teljesen elmérgesedett a viszony Cs. Tibor gyermekeiének édesanyja és szerelme között. Olyannyira, hogy egy közös ismerősük szerint Diát állítólag be sem akarták engedni a temetésen a ravatalozóba. A két nő közötti viszályban közrejátszhat az is, hogy Cs. Tibor jól menő vállalkozó volt, így komoly örökséget hagyott hátra maga után. Úgy tudjuk, hogy az ingó- és ingatlanvagyon akár a félmilliárd forintot is elérheti. A hagyatéki tárgyalás pedig még csak eztán következik.