Belföld

Szigetvári: Kisebbségbe szorulhat a Fidesz

A hódmezővásárhelyi választás azt üzente, hogy le lehet váltani a Fideszt – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje.

Szerintem elérhető az is, hogy abszolút kisebbségbe szorítsuk őket,

mondta a politikus, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint 50 százalék lenne a mostani kormánypártok képviselőinek aránya a parlamentben. Sőt, Szigetvári szerint, ha Jobbik hajlandó lett volna átfogó megállapodást kötni az ellenzék többi tagjával, akkor még azt is elképzelhetőnek tartotta volna, hogy a Fidesz egyharmad környékére szorul vissza.

A miniszterelnök-jelölt tapasztalatai azt mutatják, hogy az országban sokan elégedetlenek a kormány munkájával, az azonban kérdés, hogy ezt sikerül-e az ellenzéki pártoknak mandátumra váltaniuk.

Választási becslés: Fidesz 41, Jobbik 21, MSZP-Párbeszéd 19 százalék
A Republikon Intézet szerint a DK és az LMP is bejuthat a parlamentbe.

Bár a közvélemény-kutatások nem erre utalnak, Szigetvári azt mondta:

Én biztos vagyok abban, hogy az Együtt nem egy nullszázalékos párt.

Utoljára tavaly kutattak nagyobb mintán, akkor 3 százalék visszaigazolódott, de az egyéni választókerületekben 12 százalékot is mértek a politikus állítása szerint, például Baranyi Krisztinának, Hajdu Nórának vagy Szabó Szabolcsnak. Utóbbiról úgy tartja, hogy több bizonytalan szavazót tud majd becsatornázni Csepelen, mint tenné azt az MSZP-P képviselőjelöltje, Bangóné Borbély Ildikó.

Meg kell kockáztatni az Együttre szavazást, mert csak néhány tízezer voks választ el minket az Országgyűlésbe jutástól, és akkor rögtön öt képviselőnk is lesz.

Szigetvári azt kizártnak tartja, hogy a Fidesszel együtt tudnának működni, ugyanakkor

a mai rendszerváltó helyzetben a Jobbikkal való együttműködés része annak az útnak, amely megváltoztathatja az országot.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik