Belföld

Orbán sajtósa szerint nem érdekli a választókat, hogy elloptak-e tizenkétezermilliárdot

Megrángatták az Együtt képviselőjelöltjét a miniszterelnöki utcafórumon.

Titkos országjárást folytat Orbán Viktor, ha nem is úgy, mint Mátyás király, de az azért szokatlan a kampányban, hogy a miniszterelnök megjelenéseit nem jelentik be előre.

Berkecz Balázsnak, az Együtt Baranya megyei képviselőjelöltjének mégis sikerült megtudnia kedden, hogy Orbán Vajszlóra látogat, és el is ment a faluban tartott miniszterelnöki utcafórumra, ahol azt akarta megkérdezni, hogy „nem volt-e elég a tizenkétezermilliárd forint, amit elloptak”. Berkecz blogján azt írja, hogy ennek hallatára megrángatták, ki akarták venni a kezéből az élő videóközvetítéshez használt telefonját, és azzal fenyegették, hogy megverik, Orbán beszéde után pedig egy fideszes megyei önkormányzati képviselő is lökött rajta egyet.

Az pedig már a Hír TV felvételén látható, hogy Berkecz a rendezvény végén odament Havasi Bertalanhoz, Orbán Viktor sajtósához megkérdezni, hogy normális-e egy ilyen eseményen, ha az embert veréssel fenyegetik és cibálják a fideszes aktivisták. Havasi széles mosollyal válaszolt:

– Jó munkát kívánok a kampányához!

– Köszönöm szépen! Nem tudom, Orbán úr fog-e válaszolni esetleg ezekre a maffiakapcsolatos kérdésekre. Tizenkétezer milliárd forint…

– Tényleg nincs, képviselő úr, ennél jobb dolga önnek a kampány kellős közepén?

– Én úgy gondolom, hogy szerintem ez érdekli a magyar választókat.

– Jó. Ebben nem egyezik a véleményünk, még egyszer sok sikert kívánok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik