1. Orbán Viktor pártjának relatív politikai többsége van, de nincs társadalmi többsége.
A relatív fölényt a pártrendszerben az biztosítja, hogy a Fidesz mögött hosszú ideje körülbelül 2 millió szavazó áll, az ellenzék viszont megosztott. Ezt nevezi Orbán Viktor centrális erőtérnek. A Fidesz jobboldali ellenzéke a Jobbik, a baloldali ellenzéke pedig töredezett, sok egymással is rivalizáló pártból áll. A magyar választási rendszer a legerősebb pártot preferálja, a 199 parlamenti mandátumból 106-ot egyéni körzetekben lehet elnyerni; ha az ellenzéki pártok nem működnek együtt, a rájuk leadott szavazatok szétaprózódhatnak, a Fidesz jelöltjei pedig kisebbségből is könnyedén elnyerhetik az egyéni mandátumokat. 2014-ben ez már megtörtént.
A 106 egyéni választókerületben 96 mandátumot nyert a Fidesz, úgy, hogy jelöltjeik mindössze 26 helyen szereztek több szavazatot, mint három komolyan vehető ellenzéki ellenfelük együttvéve. 70 helyen tehát kisebbségből nyertek (a számításból nagyvonalúan kivettük a kamupártokra leadott voksokat). A választási rendszer így biztosított kétharmados parlamenti többséget megalkotójának, miközben társadalmi szinten már akkor is kisebbségben volt (a Fidesz Magyarországon kevesebb mint 44%-ot szerzett listán, míg az akkori balközép lista, a Jobbik, valamint az LMP összesítve több mint 52%-ot).
A korábbi, kétfordulós választási rendszer is vélhetően megerősítette volna a Fideszt annyira, hogy egyedül tudjon kormányt alakítani (ám a kétharmadnak a közelébe sem kerülhetett volna), egy tisztán arányos rendszerben pedig koalíciós kormány alakult volna. A Fidesz kisebbségi pozícióját jól jelezte az is, hogy 2014 és 2018 között, stabilnak mutatkozó népszerűsége ellenére sem tudott egyetlen fontos időközi választást sem megnyerni. Magas részvétel mellett a masszív, de alig bővíthető fideszes tábor ugyanis nem elegendő, még akkor sem, ha az ellenzék csak korlátozottan működik együtt. Ezért a közelgő választás eredménye is nagyban függ majd a részvételtől:
2. Veszélyesek a kormányoldal számára a szinte naponta kirobbanó korrupciós ügyek.
Magyarországon eddig egyetlen választási kampányban sem kerültek napvilágra ilyen intenzitással a kormányzati korrupciós botrányok. Nem egy-egy ügyről beszélhetünk, hanem a fideszes politikusokat érintő ügyek sokaságáról. Ennek háttérében az áll, hogy egyfelől az utóbbi években minden eddiginél magasabb szintet ért el Magyarországon a rendszerszintű korrupció. Másfelől Simicska Lajos, a kormányfővel szembefordult volt fideszes oligarcha jól láthatóan a választási kampányra időzítette számos információ kiszivárogtatását. Ám, hogy mindez milyen hatással lesz a választókra, azt szinte lehetetlen megjósolni. Valószínűleg, amíg Orbán Viktor személyére terhelően nem kerül nyilvánosságra valamilyen közvetlen, nagyon egyértelmű bizonyíték, addig a Fidesz szavazótábora nem fog megrendülni.
3. Az utolsó pillanatig változhat az ellenzéki képviselőjelöltek száma az egyéni választókerületekben.
A már említett vegyes választási rendszerből következően ez nagyban befolyásolhatja a végeredményt. Annyi bizonyos, hogy nem lesz átfogó megállapodás a választókerületi koordinációról az ellenzéki pártok között, főként nem a Jobbik és a baloldali pártok között. Ugyanakkor visszaléptetésekre szinte az utolsó pillanatig (a Nemzeti Választási Bizottság állásfoglalása szerint április 7-én 11 óráig) van lehetőség, a kisebb pártok részéről ez folyamatosan zajlik, és az utolsó héten magasabb fokozatba is kapcsolhatnak. Lesznek továbbá olyan körzetek, ahol ha tényleges visszalépés nem történik is, már jó ideje presszionálják a pártok a saját táborukat arra, hogy megtalálják „a legesélyesebb ellenzéki jelöltet”.
A választók átszavazási hajlandósága azonban rendkívül nagy bizonytalansággal mérhető csak, egyszerűen azért, mert a válaszadók nem tudják pontosan felmérni, hogyan szavaznának a kutatók által vázolt számos forgatókönyv esetén. Ami látható, hogy nagy nyomás nehezedik az ellenzéki pártokra, hogy lépjenek vissza egymás javára az egyes választókerületekben.
Az egyéni kerületi győzelmi esélyek maximalizálása helyett inkább a jóval kevesebbet érő töredékszavazatokat számolgatják, illetve a kampánytámogatás sávhatárait figyelik. Féltik továbbá a biztos szavazótábort, mondván, az ő szavazóik nem volnának hajlandók a másik, szerintük gyűlölt párt jelöltjeire átszavazni. Az sem mellékes, hogy az ellenzéki pártokban és környezetükben feltehetően vannak kormánypárti érdekeket érvényesítő befolyásoló személyek, akik szintén gátjai a koordinációnak.
4. Kiszámíthatatlanná teszi a választás eredményét, hogy nem tudjuk, mekkora lesz az elvesző szavazatok aránya.
Ez 2014-ben 4 százalék volt, de akkor az LMP-n kívül nem is volt 5 százalék körül balanszírozó párt a palettán (a miniformációk mindegyike 1 százalék alatt teljesített). 2002-ben három párt volt bizonytalan helyzetben, közülük az SZDSZ végül bejutott, a MIÉP és a Centrum nem. Ha az előbbi kettőnek a helyzete fordítva alakul, minden másképp alakul Magyarországon.
Idén még a 16 évvel ezelőttihez képest is nagyobb a bizonytalanság, olyannyira, hogy a Fideszen és a Jobbikon kívül alig van egészen biztosan bejutó párt. A Demokratikus Koalíció pozíciója tűnik még stabilan küszöbfölöttinek, az MSZP-Párbeszéd számára viszont komoly kockázatot rejt a tízszázalékos bejutási küszöb átlépése. A kutatási adatokra pillantva az LMP-nek jók még az esélyei, de őket is érheti kellemetlen meglepetés, ha az utolsó pillanatban aktivizálódók kritikus aránya más pártban látja meg a kormányváltás zálogát. Épp ebben reménykedhetnek a jelenleg küszöb alatt mért pártok – inkább a Momentum, mint az Együtt. Kiszámíthatatlan a Kétfarkú Kutya Párt szavazatvonzó ereje is; arra viszont aligha vannak felkészülve, hogy – az esélyesebb ellenzéki javára vissza nem lépő egyéni jelöltek mellett – végül sokan akár az ő nyakukba is varrhatják majd, ha a rájuk leadott voksok hiányoznak egy kisebb pártnak a bejutáshoz. Szélsőséges esetben az így kukába kerülő szavazatok épp elégnek bizonyulhatnak ahhoz, hogy Orbán Viktor megalakíthassa negyedik kormányát.
Juhász Attila–László Róbert (Political Capital)
