Belföld

Márki-Zay: Számít, miket mond Gyurcsány Ferenc? A helyes válasz: nem

Hódmezővásárhely polgármestere a Heti Válasznak adott interjút, amiben többek közt szót ejtett Lázár Jánosról, az ellenzéki összefogásról és Gyurcsány Ferencről is, de azt is elmondta, nem állította, hogy Orbán Viktor lenne az új Rákosi.

Eleinte semmi esélyt nem láttam a győzelemre. Csak aztán Lázár János annyit hibázott, hogy sikerült

– így tekint vissza Márki-Zay Péter a februári időközi polgármester-választásra, ahol szerinte az ellene folytatott kampány hiteltelensége miatt is nyerhetett. Mint mondta, először szocialistának akarták beállítani, majd jobbikosnak, Simicska-bérencnek, Soros-bérencnek, de még Botka László emberének is.

Tisztázta azt a félreértést is, miszerint Orbán Viktort Rákosinak nevezte volna.

Nem mondtam, hogy Orbán Rákosi. Csak azt, hogy  ilyen megfélemlítés nem volt azóta.

A listán soha nem szavazna a DK-ra, de egyéniben megtenné, ha a párt adná a legesélyesebb ellenzéki jelöltet. Szerinte ebben a kérdésben a határon túliak ellen hergelő Gyurcsány Ferenc személye sem mérvadó.

Számít, miket mond Gyurcsány Ferenc? A helyes válasz: nem. Ő ugyanis nem lesz miniszterelnök az április 8-ai választás után. Jóval nagyobb az esélye annak, hogy Orbán Viktor meghatározó politikus lesz. Ez ellen kell tenni.

Elmondása szerint arra gyúr, hogy a Fidesz kisebbségbe kerüljön, de ez ellenzéki koordináció nélkül nem fog megvalósulni.

Ha a fent említettek (Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor)  hárman megállapodnának a visszalépésekben, az ellenzék megnyerné a választást. Csongrádban például így áll a dolog: ha Tóth Pétert Szegeden visszalépteti Vona Gábor, Rója Istvánt cserébe visszalépteti az MSZP nálunk. Amiből születik két ellenzéki győzelem. Ha Vona erre nem hajlandó, akkor meg két fideszes győzelem.

Szilárdan kijelenti, hogy az ellenzéki pártok ideológiától függetlenül egy valamiben, a legfontosabban összetartoznak:

Most nem bérunió kell a választóknak, vagy akárhányadik havi nyugdíjígéretek. Most éppen hogy nem kell populistán ígérgetni! Elég volna ígéretnek, hogy elszámoltatják Orbán Viktort.

Az interjú zárásaként ennek megfelelően hangsúlyozta, hogy jobb híján az ellenzéknek kellene képviselnie az embereket a Parlamentben, és hogy csak rajtuk múlik, hogy lesz-e rendszerváltás.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik