Belföld

Megszólalt az ügyvéd, akinek a levelével a kormány riogat

Egy örökösödési ügyben jár el, aminek semmi köze a menedékkérőkhöz.

Mint korábban megírtuk, a választási kampányban a józan észtől egyre nagyobb távolságot tartó kormány szerdán egy e-mail közzétételével próbálta bizonyítani, hogy a Soros-hálózat ingatlanokat keres a bevándorlók betelepítéséhez. Egy olyan e-mailről van szó, amelynek feladóját kitakarták, és csak annyi derül ki belőle, hogy egy ügyvéd azt kéri, adják ki azoknak az ingatlanoknak a listáját, amit az állam 2017. január 1. és 2018. február 28. között szerzett meg örökléssel Budapest közigazgatási területén.

Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár már utalt arra, hogy a feladó „nagyon szorosan kötődik a Helsinki Bizottsághoz”. A Magyar Helsinki Bizottság most közzétette, hogy valóban az ő tagjukról, Kárpáti Józsefről van szó.

Felszállt a füst, kiderült, kiről hazudozik két napja kormány

– írja a szervezet Facebook-oldalán. Kárpáti elárulta, hogy a saját ügyvédi praxisa keretében benyújtott adatigénylést használja fel politikai célokra a kormány. A levelet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek küldte március 7-én azért, hogy egy ügyfele 2017-ben elhunyt rokonának hagyatékát fel tudja kutatni.

Nem tudom, az elektronikus levél miként került Magyarország Kormányához. Az ügyben a Magyar Ügyvédi Kamarához és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulok

– írta Kárpáti József.

A Fidesz a civilellenes hadjáratának részeként számos alkalommal hazudott az emberi jogok védelmére létrehozott egyesületről, amit jogerős ítéletek is alátámasztanak. A szervezet ezekről itt ír részletesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik