Belföld

Gyurcsány: Az a nemzet, amelyik hagyja, hogy bűnözők vezessék, bűnrészes

Szerinte a szocialista kormányok is követtek el hibát, de nem alapozták az emberek előítéleteire és félelmére a politikájukat.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a 2010 előtti kormányok is követtek el hibákat, de soha nem próbálták meg az emberekben a jó mellett meglévő rosszra, előítéletekre, félelmekre alapozni a politikájukat, mint ahogyan ezt a jelenlegi kormány teszi.

Gyurcsány Ferenc pártja szerdai, szombathelyi választási fórumán úgy vélekedett: az a nemzet, amelyik megengedi, hogy köztörvényes bűnözők vezessék, nem áldozat, hanem bűnrészes. Azt mondta: a 2010 előtti kormányok és a mai kormány között az a fő különbség, hogy míg korábban bűn volt a lopás, és küzdöttek ellene, a jelenleg hatalmon lévők ezt a rendszer működésének lényegévé tették.

A pártelnök, a DK miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta: Magyarországon az emberek jobban szeretik a nyugalmat és a békét, elegük volt már abból a háborús hangulatkeltésből, amely a kormány retorikáját jellemzi.

Azt mondta: a választási kampányban nagyon kevés szó esik olyan lényeges kérdésekről, mint az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjasok helyzete, vagy akár a devizahitelesek még mindig meglévő gondjai.

Felhívta hallgatóságának figyelmét arra, hogy a Fidesznek továbbra sincs meghirdetett programja, így nem tudni, hogy a következő években mi a szándéka az országgal. Vagy nem tudja a kormánypárt, vagy nem akarja elárulni, mindkettő egyformán probléma – jelentette ki.

A közelgő választásról szólva Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a jelenlegi választási rendszer a kormánypártoknak kedvez, így a választás se nem szabad, se nem tisztességes, de ettől még nem szabad átengedni a terepet.

A következő demokratikus kormánynak nagyon nehéz dolga lesz – mondta a DK elnöke –, nem tudnak majd mindent egy csapásra megváltoztatni, de például a nyugdíjreform, az igazságszolgáltatás rendszerének helyreállítása, illetve a sajtó szabaddá tétele viszonylag rövid idő alatt megvalósítható.

Gyurcsány Ferenc a szombathelyi pártok házának nagytermét megtöltő 250 ember előtt arra buzdított, hogy minél nagyobb választási részvétel mellett az egyéni képviselőjelölteknél a demokratikus ellenzéki pártok jelöltjeire, listán pedig a DK-ra voksoljanak április 8-án.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik