Belföld

Az államtitkár szerint a magyar várólisták a 2-3. legrövidebbek Európában

Magyarországon a várólisták a 2-3. legrövidebbek Európában, ez a 2010 előtt rossz trendek megfordításának köszönhető

– közölte az egészségügyért felelős államtitkár kedden Székesfehérváron, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban tartott sajtótájékoztatón.

Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta,

2010 előtt senki sem tudhatta, hányan vannak a várólistákon, 2012-ben azonban a kormány az adatokat hivatalossá tette és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által vezetett listákon kell időpontot adni. Ezen időszak alatt a korábbi 70 ezres várólista mintegy 27 ezresre, vagyis a harmadára csökkent a műtéti körben, miközben évente 200 ezer műtétet végeznek hazánkban.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, hogy az orvoselvándorlás mértéke is jelentősen csökkent, 2017-ben a harmada volt a 2010 előttinek. Ehhez képest mi nemrég olyan kórházat is találtunk az országban, ahonnan 26 orvos hiányzik.

Az államtitkár közölte, hogy az elmúlt nyolc évben csak vidéken 500 milliárd forintot költöttek el egészségügyi fejlesztésekre. A fehérvári kórházzal kapcsolatban megjegyezte, hogy ez az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően és a jövőben induló belgyógyászati tömb építése után európai szintű intézmény lesz.

A Republikon Intézet 24.hu számára készített felméréséből viszont az derült ki, hogy 84 százalék véli úgy, hogy a várakozások a műtétekre problémát vagy komoly problémát jelentenek.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Mohai Balázs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik