Belföld

Kevés a delegált, rengeteg a külföldön szavazó

11 ezerrel több magyar akar külföldön szavazni, mint négy éve. Azonban nem tolonganak a szavazókörök ellenőrzéséért a pártok.

Péntek délután lejár a határidő, de még mindig nagyon kevés, alig 5500 delegáltat jelentettek be a jelöltek és a jelölőszervezetek a szavazatszámláló bizottságokba – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Pálffy Ilona közölte, a bizottságokba a választókerületben induló, valamint országos listát állító szervezetek küldhetnek két-két delegáltat, míg az egyéni választókerületekben az ott induló jelöltek egy-egy tagot bízhatnak meg. Hozzátette, eddig a 10 286 szavazókörbe 5500, a 106 egyéni választókerületi bizottságba mintegy 250 delegáltat jelentettek be.

Kiemelte, március 29-ig lehet külképviseleti megfigyelőket bejelenteni, és eddig delegálhatnak a szervezetek 5-5 embert az NVI-hez, a levélszavazatok feldolgozásának ellenőrzésére.

Az NVI elnöke elmondta, a külképviseleti névjegyzékbe mintegy 40 ezren regisztráltak már, ez 11 ezerrel meghaladja a négy évvel ezelőtti számot. A legtöbben továbbra is Londonban szavaznának, 6400-an, Münchenben 3200-an, Stuttgartban 2300-an, Hágában 1700-an. A külképviseleti névjegyzékbe március 31-én 16 óráig lehet jelentkezni.

Az átjelentkezők száma is nő, már 66 200-an jelezték, hogy nem a lakóhelyükön, hanem egy másik településen szavaznának. Az átjelentkezésekre április 6-án 16 óráig van lehetőség. Négy évvel ezelőtt 128 ezren jelentkeztek át. A levélben szavazók regisztrációja március 24-én zárul, eddig 372 ezren regisztráltak, a szavazási levélcsomagokat hétfőn adta postára az NVI.

A nemzetiségiek pénteken 16 óráig kérhetik, hogy nemzetiségük listájára szavazzanak. Pálffy elmondta, eddig mintegy 60 ezren regisztráltak, a legtöbben (32 ezren) németek. Hozzátette, ők a várományosai a kedvezményes mandátumnak, amit a normál országos listás mandátumhoz szükséges szavazatszám negyedéért szerezhetnek meg. Ehhez négy évvel ezelőtt 22 ezer voksra lett volna szükség. (MTI)

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik