Belföld

Iránytű: Dunaújvárosban a fideszes jelölt nyakában lohol a jobbikos

A felmérésből az is kiderül, hogy a választókörzetben az emberek 21 százaléka támogatja a Fidesz-KDNP-t

Dunaújvárosban mindössze 4 százalékpont a különbség a Fidesz-KDNP és a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltjének támogatottságában – közölte vasárnap reggel a Jobbik-közeli Iránytű Intézet friss közvélemény-kutatásának eredményét.

A Fejér megye 4. számú választókerületben 38 százalékos támogatottsága van a kormánypárti jelöltnek, Galambos Dénesnek, őt 34 százalékkal követi Pintér Tamás. A DK-MSZP támogatással induló Mezei Zsoltra 19, az LMP-s Illéssy Istvánra 4, a momentumos Kaszó Róbertre 2 százalék szavazna, más jelöltre 3 százalék.

Az intézet összefoglalója szerint a 2014-es választás óta jelentősen változtak az erőviszonyok, akkor Galambos 35,9 százalékkal szerzett mandátumot, Pintér 25,2 százalékot ért el, az Összefogás jelöltje, Magyar András Tamás pedig 29,4 százalékot szerzett.

Február elején ugyanebben a körzetben mért a Közös Ország Mozgalom, ők még 13 százalékra becsülték a Galambos és Pintér közötti különbséget. Azóta a fideszes jelölt támogatottsága 6 százalékpontot eshetett, a jobbikosé pedig 3 százalékponttal nőtt a friss felmérés alapján.

Az Iránytű 500 fős reprezentatív mintán készítette kutatását telefonos adatfelvétellel, amit 2018. március 11-től március 14-ig végeztek. A mérésből az is kiderül, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága a választókerületben 21 százalékos, a Jobbiké 16, az MSZP-Párbeszédé 6, a DK-é 7, az LMP-é 3 százalék. 14 százalék titkolja pártpreferenciáját, 25 százalék pedig részt venne a választáson, de nincs szilárd pártelköteleződése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik