Belföld

Német konzervatív lap: Hiába a hatalmas tömeg, aggódik a magyar kormány

Hosszú cikket közölt a Die Welt című konzervatív német lap a március 15-i ünnepségekkel kapcsolatban Magyarországról.

A cikk arról ír, hogy miközben Orbán több tízezer embert vitt az utcára, az ellenzék pedig csak ezreket,

a kormány mégis aggódik,

mivel sokan elfordultak Orbántól.

A cikk írója szerint a választási kampány nagy mozivá, szórakoztató előadássá változott, amelyben a kormány médiumai a Csillagok háborúja című alkotás fő gonoszaként, Dart Vaderként ábrázolják Soros Györgyöt.

A kormánnyal szemben kritikus médiumok pedig a miniszterelnök-helyettes nagyvadakra helikopterrel folytatott vadászatát leplezik le, és megjelent egy idős hölgy is, akinek akadt néhány milliárd eurója, hogy rábízza egy miniszterre

– írja az MTI fordításában, de a politikus nevét már nem közölték, ellentétben a Die Welt cikkével.

Természetesen Kósa Lajosról van szó. 

A cikk írója szerint az ilyen hírek természetesen nem segítik a választási kampányt, ráadásul a Fidesz nemrégiben nagy meglepetésre és súlyos vereségként elveszítette a polgármester-választást egy fellegvárában, így alig meglepő módon

idegesség terjed a kormánypárt soraiban.

A válasz a Békemenet volt, amelyre busszal szállították a Fidesz támogatóit az egész országból, és ezrével érkeztek Lengyelországból is.

A hatalmas tömeg és az erődemonstráció Orbán Viktor számára politikai siker, és a felmérések a kormánypárt egyértelmű előnyét jelzik, mégis van bizonytalanság, mert -legalábbis elvileg- lehetséges, hogy az ellenzék legyőzi a Fideszt, ha összefog

– írta Boris Kálnoky.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik