Belföld

Megszólalt a csengeri állítólagos örökösnő fia

Mint korábban megírtuk, kétmillió-hatszázharmincháromezer-négyszáznegyvenöt euró, vagyis több mint nyolcszázmillió forint ajándékozásáról foglalt hiteles közjegyzői okiratba nyilatkozatot Kósa Lajos megbízója. A Magyar Nemzet birtokában lévő dokumentum szerint

Kósa édesanyjának kívánta utalni ezt a pénzt a saját bankszámlájáról a„megajándékozottal történt előzetes egyeztetés alapján”.

A hvg.hu telefonon beszélt annak a csengeri nőnek a fiával, aki a miniszter szerint rá akarta venni arra, hogy vegyen neki 1340 milliárd forint értékben állampapírt.

Kósa kedden arról beszélt, hogy egy csengeri háztartásbeli fordult hozzá segítségért, aki azt állította, hogy hihetetlen vagyont örökölt. Állítása szerint a csengeri polgármester azt mondta neki, hogy a nő csengeri magánszemélyektől kért kölcsönöket az örökségre hivatkozva, emiatt feljelentés is született. Kósa azt állítja, azért nem jelentette fel a nőt, mert őt nem károsította meg.

A csengeri nő fia most azt állítja, Kósa akkoriban polgármesterként maga kereste fel édesanyját, miután a nő ügyvédje „kikotyogta a mesés örökség hírét” egy Kósával közös ismerősüknek.

A fiú állítása szerint Kósa ezután maga kereste a kapcsolatot az édesanyjával, hogy lenne ötlete, mit csináljanak a pénzzel. Szerinte egyébként valós az örökség, azt viszont nem tudja megmondani, pontosan mekkora összegről van szó.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik