Belföld

Kósa a közjegyzőt olcsón megúszhatta

Ha ő fizette és nem a csengeri háztartásbeli.

Kósa Lajos 4,3 milliárd eurós ügyének egyik érdekes részleteként az ATV-ben Bodnár Zoltán, az MNB volt alelnöke arról beszélt, hogy a közjegyzői  okirat akár 3 milliárd forintba is kerülhetett. 

Ugyanakkor a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerint egy rendelet és több jogszabály pontosan rendelkezik az egyes eljárások díjairól.

A közjegyzői díjazás nem alku kérdése, az jogszabályban meghatározott tételekből tevődik össze, megfizetése kötelezettség, amitől a közjegyző sem térhet el.

A tarifa a közjegyzői munkadíj (ügyérték vagy a tevékenységre fordított idő alapján), költségátalányból, a készkiadások összegéből tevődik össze.

A kamara emlékeztetett rá, hogy az IM rendelet 9. § szerint legfeljebb 200 millió forint ügyérték alapján járó munkadíj számítható fel.

Ha az ügyérték nem állapítható meg, a munkadíjat a közjegyzői tevékenységre fordított idő alapulvételével kell megállapítani, amelyhez hozzá kell számítani az előkészítéshez, lebonyolításhoz, az esetleges utazáshoz szükséges időt is. A tevékenységre fordított időhöz igazodó munkadíj összege minden megkezdett óráért 1500 forint. Az óradíj összegének a kétszerese számítható fel, ha jegyzőkönyv készül; a háromszorosa számítható fel testületi ülés és az azon hozott határozat, versenytárgyalás, árverés, sorsolás és egyéb jogi jelentőségű tény tanúsításáért; a négyszerese számítható fel jognyilatkozat, végrendelet okiratba foglalásáért; az ötszöröse számítható fel két- vagy többoldalú szerződés okiratba foglalásáért. A közjegyzői munkadíj 40%-át kötelezően meg kell fizetni költségátalányként a közjegyzőnek. A készkiadások a közjegyző konkrét ügyben felmerült kiadásai.

További részletek a közjegyzői díjakról a kamara honlapján.

Gyurcsány Ferenc szerint a hivatalos személyeknek kötelező bejelentést tenniük, ha csalásra, pénzmosásra bukkannak, Kósa Lajos pedig, amikor  megjelent a közjegyzőnél, okiratba is foglalták az ő lehetséges szerepét egy több mint négymilliárd eurós ügyletben.

Kósát pénzmosás miatt jelenti fel Gyurcsány
Szerinte a 4,3 milliárd eurós botrányban a miniszter nem áldozat, hanem tettestárs. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik