Belföld

A választási bizottság szerint jogsértően ragasztották le a sorosozó Fidesz-plakátokat

A határozat szerint kampányidőszakban nem lehet korlátozni a választási plakátok kihelyezését.

A Nemzeti Választási Bizottság szerint a kispesti önkormányzat és a polgármester több jogszabályt is megsértett azzal, hogy egy helyi rendeletre hivatkozva leragasztotta a Fidesz plakátjait. Az MTI tudósítása szerint a keddi, nem jogerős másodfokú határozattal bírságot is kiszabtak.

Az ügy előzménye, hogy a XIX. kerületi önkormányzat az elmúlt napokban leragasztatta a Fidesz „Stop Soros!” plakátjait, azzal indokolva, hogy a rendelet szerint tilos a közterületeken gyűlöletkeltő tartalmú plakátokat kihelyezni. A leragasztással szembeni kifogást a választókerületi bizottság elutasította, így került az ügy az NVB elé. A választási bizottságok a beadványban megjelölt egyetlen – telefonfülkére kihelyezett – plakáttal kapcsolatban hozták meg döntésüket.

A testület a kifogásnak helyt adott, és a határozatot megváltoztatva megállapította a jogsértést, az önkormányzatot és Gajda Péter MSZP-s polgármestert pedig eltiltotta a további jogsértéstől és előbbire 1 millió 35 ezer forint bírságot szabott ki.

Az NVB 8:6 arányban elfogadott határozatában egyebek mellett arra hivatkozott, hogy egy önkormányzati rendelet nem vonatkozhat a választási kampányra, és a plakát leragasztása sérti a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget. A határozatban emlékeztetnek arra is, hogy kampányidőszakban tilos a választási plakátok leragasztása, és nem szabályozható, korlátozható a kihelyezésük sem.

A testületben vita alakult ki arról, van-e impresszuma a leragasztott plakátnak, illetve, hogy az kormányzati plakátnak vagy a jelölőszervezet plakátjának számít. A határozat ellenzői szerint az önkormányzat feladatai közé tartozik a békés együttélés biztosítása, és álláspontjuk szerint gyűlöletkeltő a plakát, amely sérti Soros György személyiségi jogait is.

Az NVB határozata nem jogerős, a Kúriához lehet fordulni jogorvoslatért ellene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik