Belföld

TASZ: Van jogszerű módja a fideszes plakátok eltávolításának

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) több önkormányzati rendelet jogellenességére hívja fel a figyelmet, amelyek tiltják választási plakátok kihelyezését, vagy amire hivatkozva plakátokat távolítanak el. A szervezet szerint ezek az önkormányzatok a törvényi felhatalmazásukon túlterjeszkedve járnak el. Ettől azonban még fel lehet lépni a jogsértő plakátok ellen: ehhez keres ügyfeleket a TASZ.

A TASZ emlékeztet rá, hogy a plakátok kihelyezését a kampányban nem lehet tetszőleges, önkényes okokból tiltani: a választási eljárásról szóló törvény szerint a kampányplakátok elhelyezése kizárólag „műemlékvédelmi, környezetvédelmi okból” korlátozható. A törvény szerint a tiltás nem terjedhet ki egész városrészekre, hanem jól körülírható, konkrét épületekre, közterület-részekre kell szorítkoznia. Ezekkel él vissza a szervezet szerint például Hatvan és Győr önkormányzata.

A hatvani rendelet egyszerűen felsorolja azokat az utcákat, amelyeket a plakátkihelyezés tilalma alá kíván vonni, teljes városrészeket ide sorolva. Az sem ellenőrizhető, melyik utcákban milyen okból tiltja a plakátok elhelyezését. A győri rendelet pedig környezetvédelemre hivatkozva kizárólag az önkormányzat által kihelyezett hirdetési berendezéseken engedélyezi a plakátok kihelyezését. Emelllett arra sem vállal garanciát, hogy egyáltalán lesznek ilyen berendezések: ezzel tulajdonképpen engedélyhez köti a politikai véleménynyilvánítást a kampányban.

A jogvédő szervezet szerint a kispesti önkormányzat rendelete is több okból jogellenes, amelyek közül az egyik, hogy a jogszabály szövege elnagyolt, ami jogbizonytalanságot teremt. Megfogalmazása alapján a plakát tartalma nem irányulhat „magánszemélyekkel szembeni különbségtételre”, ami alapján a nyíltan rasszista tartalmaktól kezdve a kifejezetten érzékeny bőrűeknek kínált testápolóig bármit a korlátozás hatálya alá vonhatnak. A gyűlöletkeltést is tiltja a rendelet plakátokon, ám az önkormányzat által már eltávolított plakátok kívül esnek a gyűlöletkeltés büntetőjogi fogalmán, erre hivatkozva nem is tilthatnánk meg önkormányzatok azoknak a kihelyezését.

A TASZ azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy van más, jogszerű módja is a sokakat felháborító plakátok eltávolításának. A bírósági gyakorlat szerint minden kampánytevékenység jogellenes, amely a választópolgárokat tudatosan hamis állításokkal megtéveszti. Az ellenzéki képviselőket ábrázoló „Együtt bontanák le a határzárat” feliratú plakát esetében pedig ez a helyzet, mivel ilyen kijelentést a plakáton ábrázolt személyek bizonyíthatóan nem tettek korábban. A választási eljárásban viszont szerencsére bárki felléphet a jogsértő kampány ellen. A TASZ ehhez kínál most segítséget.

Olyan ügyfeleket keresünk, akik vállalják, hogy eljárást indítanak a valótlan állításokat tartalmazó politikai plakátok miatt. Ehhez minden szükséges jogi segítséget megadunk. Emellett a plakátokon szereplő jelöltek jogi képviseletét is vállaljuk, amennyiben a választási bizottsághoz fordulnának a jogsértő plakátok miatt

– mondta el Mráz Attila, a TASZ Választási Jogi Programjának vezetője.

E-mailes megkereséseket a valasztas@tasz.hu címre várunk. Azoknak a jelentkezésére is számítunk, akiknek leszedik a választási plakátját a győri vagy a hatvani rendeletre hivatkozva, hogy jogi tanácsokat adhassunk

– tette hozzá.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik