Belföld

A családomat kínozzák – börtöninterjú Császy Zsolttal

Két és fél év börtönbüntetését tölti, de nem tört meg, tovább harcol igazáért.

A Független Hírügynökségnek Császy Zsolt azt mondta, abban bízik, hogy eljön az idő, amikor többségében olyan ügyészek, bírák dolgoznak az igazságszolgáltatásban, akik valóban az igazságot szolgálják, nem a hatalmat. Megismétli, ha Gyurcsány Ferenc ellen vallottak volna – a másik elítélttel, Tátrai Miklóssal együtt –, nem zárják be őket, hiszen nem is követtek el semmit.

A lényeg az volt, hogy produkáljanak egy ítéletet, amelyben igazolni lehet az eljárás jogosságát. Az eljárás során egyértelmű volt, hogy Gyurcsány Ferenc a célpont, de muszáj volt végigvinni ezt a politikai akciót.

Biztos abban, hogy Strasbourg ugyanúgy dönt majd, ahogy korábban az Alkotmánybíróság, hiszen bizonyos bírói testületek, ügyészek sem adták nevüket a történethez, Strasbourg pedig már korábban sem hagyta, hogy törvényes bíróság helyett egy tetszőlegesen kiválasztott bíróság járjon el.

Nem félti magát.

A családomat kínozzák. Ez a büntetés rám különösebb hatással nincsen, hiszen ártatlan vagyok és tudom, hogy igazam van és tudom, hogy jogszerűen be fogom tudni bizonyítani az igazamat. (…) Ugyanakkor értek olyan veszteségek, amik pótolhatatlanok a családomban és ezt soha semmi nem fogja nekem visszaadni.

Hiába nyer meg akárhány eljárást, hiába cserélnének helyet azokkal, akik börtönbe juttatták, hiszen

egy jogsértést nem lehet egy másik jogsértéssel orvosolni. Ő igazságtételre és elégtételre tart igényt. 

Azért nem kívánja, hogy azok kerüljenek börtönbe, akik ezt tették vele.

Ezt senkinek se kívánom.

Abban bízik, hogy már a reintegrációs program keretében hamarosan kiszabadul, addig takarítóként dolgozik egy iskolában. A strasbourgi ítéletet őszre várja, addig is küzd az igazáért, ártatlansága bizonyításáért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik