Belföld

OLAF-jelentések: negyven ügyből nyolc vádemelés

Az Elios-ügy is szerepel Polt Péter listájában.

Hány ügyben fordult eddig az OLAF az ügyészséghez, ennek nyomán hány esetben rendeltek el nyomozást és hányszor történt vádemelés? Erről érdeklődött a jobbikos Szilágyi György a legfőbb ügyésznél.

Polt Péter válaszában azt írta: 2012 óta az uniós csalás elleni hivatal 36 igazságügyi ajánlást és négy jelzést tett a Legfőbb Ügyészség felé. Az előbbi azt jelenti, hogy a hivatal főigazgatója ajánlást tett a büntetőeljárás lefolytatására, az utóbbi pedig, hogy a rendelkezésre álló információt a vizsgálat lezárulta előtt megküldték a hatóságnak.

Az ügyészség valamennyi esetben nyomozást rendelt el, ezek irataihoz csatolták az OLAF ajánlásait. Összesen nyolc ügyben született vádemelés, egy ügyben jogerős elmarasztaló ítélet, egyben pedig nem jogerős elmarasztaló ítélet. Nyolc ügy vádemelés nélkül, a nyomozás megszüntetésével zárult.

Polt táblázatot is küldött az OLAF ajánlásai és jelzései nyomán folytatott büntetőeljárások alapadatairól. Ezek között található az Elios-ügy, ami „közvilágítás korszerűsítésére nyújtott uniós támogatássa l kapcsolatban elkövetett költségvetési csalás bűntette” megnevezéssel szerepel a listában. Ebben az ügyben az egyszer már megszüntetett, majd újból elrendelt nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik