Balog Zoltán még 2014-ben ötmillió forintot adott Pataki Attila cégének „a Kör című Edda Muscial budapesti turnéindító előadásának megvalósítására”, most pedig újabb összeggel támogatja a zenekart, írja a 444.hu.
Az emberi erőforrások minisztere ugyanis saját keretéből hatmillió forintot utalt februárban Pataki Atilláéknak, a P. MANAGEMENT Ipari, Kereskedelmi, Kulturális és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság a pénzt az
Edda Művek koncertjének megrendezésére a Papp László Sportarénában, és a 33. dupla album kiadására
kapta.
Ebben a hónapban Patakiéknál csak az MTVA kapott több pénzt, ők hétmilliót kaptak Kovács Kati csal bakeliten megjelent dalainak újrakiadására.
Kiemelt kép: MTI Fotó/Illyés Tibor