Belföld

Számvevőszék: A Hit Gyülekezete nem számolt el megfelelően a nyilvánosság felé az állami támogatásával

A Hit Gyülekezete az ország hét megyéjében kilenc köznevelési intézmény fenntartását és működtetését végzi. Azt ellenőrizte az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hogy a 2014 és 2016 közötti időszakban jól bánt-e az egyház az erre a célra kapott állami támogatásokkal.

A támogatás összege 2014-ben 2 milliárd 798,9 millió Ft, 2015-ben 2 milliárd 745,1 millió Ft, 2016-ban 2 milliárd 894,4 millió Ft volt.

Az ÁSZ-jelentés megállapította, hogy „a Hit Gyülekezete az ellenőrzött időszakban a köznevelési közfeladatokhoz kapott költségvetési támogatásokkal kapcsolatos igénylési, módosítási és elszámolási feladatokat szabályszerűen ellátta. A köznevelési feladatok ellátásához biztosított költségvetési támogatás felhasználásáról naprakész, elkülönített nyilvántartást vezetett.” Azaz minden pénzügyi dolgot szabályszerűnek talált a Számvevőszék.

Azonban „a köznevelési közfeladat ellátásából adódó közérdekű adatok közzététele nem felelt meg a jogszabályban és a belső szabályozásban előírtaknak. Ezáltal a fenntartott köznevelési intézményei működtetéséhez felhasznált közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával a nyilvánosság előtt nem számolt el.”

Tehát a Németh Sándor vezette egyház átláthatóságával voltak problémái az ÁSZ-nak.

Az ÁSZ a Hit Gyülekezete vezetőjének kettő javaslatot fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak
A Fidesz viszont nem zsarol vagy követel – egyebek mellett erről beszélt a 24.hu-nak adott interjúban a Hit Gyülekezetének vezetője. Németh Sándor azt állítja, nem kötött paktumot a Fidesszel, a választások után is többnyire ellenzéki maradhat az ATV, Andy Vajnával pedig a nyers halakról társalgott.

Kiemelt kép: Berecz Valter/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik