Belföld
Gyula, 2013. január 7.
Dolgozók lecsókolbászt készítenek a felszámolás alatt lévõ Gyulai Húskombinát Zrt. Kétegyházi úti üzemében 2013. január 7-én. A gyulai önkormányzat céget alapít a város húsiparának megmentése, a munkahelyek megõrzése érdekében.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Demonstrációsorozat jöhet a húsiparban

24.hu
24.hu

2018. 03. 06. 06:21

Demonstráció-sorozat indulhat a húsiparban, ha a kormány nem segít a húsipari munkavállalók bérproblémájának orvoslásában – mondta Golhovics Gábor, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) elnöke a Világgazdaságnak.

A lap keddi számában elmondta, hogy a munkavállalói érdekképviselet 12 százalékos bérfejlesztést kíván elérni, ám az ágazat munkaadói arra hivatkoznak, hogy már a megemelt minimálbér és a garantált bérminimum kigazdálkodása is nagy nehézséget jelent, nemhogy az ennél nagyobb összeget keresők fizetésének emelése. A húsipari cégek zöme 1-3 százalékos nyereségkulcsot ér el.

A HDSZ elnöke szerint a kereskedelmi áruházláncok hallani sem akarnak arról, hogy a termékekért többet fizessenek, a húsipari munkáltatók szerint pedig már a termelékenységet és az eredményességet veszélyeztetné, ha ebben a helyzetben számottevő béremelés valósulna meg. Jelezte, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez fordulnak, hogy a kormány gyakoroljon nyomást a multik árpolitikájára.

Ráadásul az áruházláncok elszipkázzák a munkaerőt a húsiparból, amely eleve munkaerőhiánnyal küszködik. Szakértői becslések szerint kétezer ember is hiányozhat az ágazatból, ami a munkavállalók mintegy 20 százaléka.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Kelemen Zoltán Gergely)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

12 June 2018, Germany, Berlin: German Chancellor Angela Merkel (CDU) and German Interior Minister Horst Seehofer (CSU), greet each other at the start of a CDU / CSU parliamentary group meeting in the German Bundestag. Photo: Kay Nietfeld/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.