Belföld

Geréb Ágnesnek egyelőre nem kell börtönbe vonulnia

Elhalasztották a büntetést addig, amíg Áder János el nem bírálja a kegyelmi kérvényt.

Mégsem kell megkezdenie a rá kiszabott kétéves fogházbüntetés letöltését Geréb Ágnesnek, akit két, tragikus kimenetelű otthonszülés régóta húzódó ügyében ítéltek el jogerősen.

Megvan, mikor vonul börtönbe Geréb Ágnes
Jogerősen két év szabadságvesztésre ítélték és tíz évre eltiltották hivatásától.

A szülész-nőgyógyász kegyelmet kért a köztársasági elnöktől, az illetékes hatóságtól pedig a büntetés elhalasztását, vagyis azt, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia, amíg Áder János nem bírálja el a kérvényt. A halasztást az Igazságügyi Minisztérium jóváhagyta.

Geréb Ágnes 2003-ban egy ikerszülésnél segédkezett. A másodikként világra jövő baba legalább 12 percre oxigénhiányos állapotba került, ami miatt maradandó fogyatékosságot szenvedett és félévesen meghalt. 2007-ben pedig szülés közben a gyermek felső válla elakadt az édesanya szeméremcsontjában, és meghalt, aminek oka a vizsgálat szerint oxigénhiány, és a kiszabadításáért végzett műfogások hatására bekövetkező nyaki gerincsérülés volt.

A szabadságvesztés mellett Geréb Ágnest tíz évre eltiltották hivatása gyakorlásától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik