Belföld

Megvan, mikor vonul börtönbe Geréb Ágnes

Mint korábban megírtuk, jogerősen két év szabadságvesztésre ítélte és tíz évre eltiltotta hivatásától a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnest két, nagyon régóta húzódó, tragikus kimenetelű otthonszülés ügyében.

Pénteken vált hivatalossá, hogy Geréb Ágnesnek március 6-án kell megkezdenie kétéves fogházbüntetését. 

Geréb az értesítés kézbevétele után beadta az illetékes hatósághoz a büntetés végrehajtásának elhalasztása iránti kérelmét, melyben azt kéri: a kegyelmi kérvényének elbírálásáig ne kelljen bevonulnia.

A kegyelmi kérvényt Áder János köztársasági elnök és Trócsányi László igazságügyi miniszter fogja elbírálni.

Geréb 2003 karácsonyán ikerszülésnél segédkezett. Az első baba rendben világra jött, ikertestvére azonban legalább 12 percre oxigénhiányos állapotba került, ami miatt maradandó fogyatékosságot szenvedett és félévesen meghalt.

2007 szeptemberében egy kislány felső válla az édesanya szeméremcsontjában elakadt. A születést követően 40 percen át tartó újraélesztése sem vezetett eredményre. Mint korábban megállapították, halálát oxigénhiány és a kiszabadítására tett műfogások miatt bekövetkező nyaki gerincsérülés okozta.

2012-ben a Fővárosi Ítélőtábla már jogerősen elítélte ebben a két ügyben Geréb Ágnest, foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés, valamint foglalkozás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetés miatt. Akkor is két év fogházbüntetést kapott, és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász-orvosi, valamint szülésznői foglalkozás gyakorlásától.

2014-ben és 2016 áprilisában Geréb Ágnes és védője perújítási indítványt nyújtott be a két üggyel kapcsolatban, amit új igazságügyi orvos szakértői szakvéleményre alapoztak. A megújított perben 2015 nyarán tartották az első tárgyalást, 2017 áprilisában pedig tíz évről nyolc évre csökkentették a munkától való eltiltást, és öt év próbaidőre felfüggesztették a fogházbüntetést.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik