Belföld

A gyerekek, unokák után a nagyik is külföldre mennek

24.hu
24.hu

2018. 03. 05. 10:57

Korábban a témában:

A 61 éves Marika férjével együtt ment Németországba a gyerekei után, hogy ne maradjanak le az unokájuk felneveléséről. A 63 éves Ilona azért szállt repülőre a fia után Írországba, hogy a háza hitelét ki tudja fizetni. A 45 éves Kinga pedig úgy döntött, hogy nem fog a lánya nélkül élni, ezért Angliába költözött.

A jobb megélhetés miatt külföldre menekülő magyarok sokszor szívják magukkal a szüleiket, akik az életük legnagyobb részét hagyják maguk mögött, pedig korábban sosem hitték volna, hogy másik országban fognak élni. Mindennek ellenére még az idősebbek is remekül feltalálják magukat az idegen országokban, írja az Abcúg.

Marika 61 éves, a férje pedig 64, de a koruk ellenére öt évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy a lányuk után mennek Németországba, és új életet kezdenek. Ebben a döntésben több minden játszott közre, de elsősorban az, hogy nem akartak kimaradni az unokázásból.

Nem tudtak itthon megélni

Marika 18 éves kora óta gyerekekkel foglalkozott, pedagógus volt egy baranyai általános iskolában, de 50 éves korában leépítés miatt elvesztette a munkahelyét. Ez a nőt akkor nagyon megviselte, mert úgy képzelte, hogy onnan fog nyugdíjba menni, imádta a gyerekeket, de az elbocsátás után az utcán egy gyerekre sem tudott ránézni. A férjének sem alakultak jól a munkaügyei, 2008-ig saját vállalkozást vezetett, de fel kellett számolnia, így 2011-től alkalmazottként dolgozott minimálbérért.

Ebből a pénzből nem tudták fenntartani magukat, ha a rezsit kifizették, másra  már nem jutott. Időközben a környezetmérnök lányuk férjét, aki informatikusként dolgozott, áthelyezték Németországba, ahol megérkezett Marika első unokája is. Többször járt kinn a lánya és unokája miatt Németországban, de a végleges döntés a költözésről 2013-ban született meg. Ebben közrejátszott az is, hogy nem tudtak megélni itthon minimálbérből, és nem látták annak értelmét, hogy ők itthon a teljes kilátástalanságban vergődnek, a gyerekük pedig segítség nélkül van külföldön. Először a férjének találtak munkát, de csak egy másik városban, Stuttgartban, a lányuk viszont Nürnbergben élt. Marika ekkor még nem költözött ki, a löketet az hozta meg, hogy megszületett a második unokája is, és ezzel egy időben a keresztfia is tervezgette a kiköltözést. Marikának viszont otthon maradt az édesanyja, akit nehéz szívvel hagyott magára.

El kellett döntenünk, hogy inkább élünk vagy az édesanyám tart el minket a nyugdíjából

– mesélte.

Mamaovi

Marika Németországban nem a férjéhez költözött, mert a lánya és unokái mellett szeretett volna lenni, viszont a veje nyakára sem akart ülni, ezért a keresztfiával együtt vett ki egy lakást. Marika azonban most sem csak főállású nagymama, elindított a lányával egy vállalkozást: egy szabaduló szobát nyitottak, ahol Marika a beszerző és a karbantartó, ő szereli meg az elromlott dolgokat.

A nyelvtanulással nem igen foglalkozott, bár megért mindent, válaszolni nem tud, mert a nyelviskola helyett inkább az unokáival tölti az időt. Ő úgy fogalmaz, hogy pedagógusként valóságos mamaovit és mamasulit tart a hatéves Dórinak és a négyéves Bencének, akivel épp most vették végig az ovis Sakkpalotát.

Marika most már teljesen egyedül él egy lakásban, mert a keresztfia is megházasodott, de nagyon boldog a külföldi életével, mivel majdnem mindenki vele van, aki fontos számára. Az európai barangolás is megvalósulhatott, tavaly Olaszországban jártak családosan, idén Franciaország a cél. Egyelőre nem tervezi, hogy hazatérnének, de tavaszra már megvan a repülőjegyük, mert a választásokat semmiképpen sem hagynák ki.

Ha a másik két történetre is kíváncsi, kattintson!

Szerző: Fődi Kitti

A kiemelt képen Marikáék saját képe az unokáikkal.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Andratx, 2018. június 11.
Villámok cikáznak az égbolton a Baleár-szigeteken fekvő Andratx felett 2018. június 11-én. (MTI/EPA/Cati Cladera)

Időjárás: egyre nagyobb veszélybe kerülünk

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.