Belföld

Jelzálog van a miskolci sugárterápiás készülékeken

Mostantól engedélyt kell kérni a banktól, ha meg akarják javítani az elromlott sugárterápiás gépeket a miskolci kórházban 

írja a Népszava. A gépekre ugyanis jelzálog került, ezért karbantartani, javíttatni, megbontani, eladni csak a bank előzetes írásos engedélyével lehet. Erre matrica is figyelmeztet. Hasonló történetre öreg kórházi vezetők sem emlékeznek, volt olyan, aki szerint ez a helyzet veszélyezteti a betegbiztonságot.

A lap emlékeztet arra, hogy a miskolci megyei kórház leváltott főigazgatója szeptember óta nem fizetett a sugárterápiát üzemeltető szolgáltatónak, a Medcenter Kft-nek. A cég 2006-ban kötött 15 évre szóló megállapodást a kórházzal, amelyben azt vállalták, hogy telepítenek két új lineáris gyorsítót és egy CT-t, valamint üzemeltetik, karbantartják a gépeket. A kórház élére tavaly kinevezett Tiba Sándor egy gazdasági átvilágítás után szeptemberben leállította a szolgáltató számláinak kifizetést, mivel úgy ítélte meg, hogy a szerződés a kórház számára kedvezőtlen. 2017. márciusban hűtlen kezelés miatt indult nyomozás a kórház és a Medcenter közötti szerződések miatt.

Február elején a kórházfenntartó menesztette a főigazgatót, de a Népszava úgy tudja, hogy a Medcenter még nem jutott követeléséhez. A helyzet megoldásáról az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és a Medcenter jogászai sokat egyeztettek, egyelőre eredménytelenül. Ebben a helyzetben lépett a vásárlásukat finanszírozó bank.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik