Belföld

Újabb három hónapra rács mögött marad Zuschlag

Látványosan elengedte a NER a volt szocialista, most kamupártos férfi kezét.

Még 90 nappal meghosszabbította a Kecskeméti Járásbíróság Zuschlag János előzetes letartóztatását, társa esetében pedig 30 nappal toldotta meg a kényszerintézkedést – írja a Magyar Idők. Minderre még február 23-án tett indítványt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség.

A volt szocialista, majd kamupártok környékén feltűnt Zuschlag és hat társa ellen bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés miatt a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága nyomoz. A gyanú szerint tavaly ősszel egy pénzügyi tanácsadó cég adatbázisából szedtek ki adatokat azzal, hogy így gyűjtsenek ajánlásokat a választásokra.

Szoci ifi, börtönlakó, a NER trójai falova is volt az újra rács mögött lévő Zuschlag
A neve összeforrt a korrupcióval, most megint kétes ügyek miatt került bilincs a kezére. Tömény Zuschlag-portré a börtönévektől.

A cél az volt, hogy így törvénytelenül költségvetési támogatáshoz jussanak. A hiányzó adatokat call centeres alkalmazottakkal, hívásokkal próbálták megszerezni, de a NAV időben közbelépett.

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Ujvári Sándor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik