Belföld

Félnek Vona árnyékkormányának tagjai

A Jobbik elnöke szerint szégyen, hogy egyetemi tanárok, szakértők rettegnek a hatalom bosszújától.

Az InfoRádiónak Vona Gábor azt mondta: március 18-án bemutatja azt a struktúrát, amelyben – ha győznek – vezetné  kormányát, de a leendő kabinet tagjait nem nevezi meg, mert félnek éspedig teljes joggal.

Nincs meg az a fajta politikai higgadtság, nyugalom a mai Magyarországon, hogy ha valaki esetleg egy másik párt álláspontjával ért egyet, vagy annak programjával tud azonosulni, akkor onnantól kezdve nem válik halálos ellenséggé az éppen regnáló kormánypárt számára.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint az, hogy a kabinet tagjait csak választási győzelmük esetén tudják bemutatni, nem a Jobbik, hanem a kormány szégyene. A pártelnök annyit elárult, hogy nem pártpolitikusokat akar különféle tisztségekbe ültetni, hanem független személyeket.

Szerintem, ha ma Magyarországnak valamire szüksége lesz majd – bármelyik párt vagy politikai közösség is alakít kormányt –, az a szakértői kormány.

Árnyékkormány tagjai olyan emberek, akik vagy most is az államigazgatásban dolgoznak, vagy a feladatra alkalmas egyetemi oktatók.

Az utcáról nem lehet valaki azért egy gazdasági minisztériumban államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik