Belföld

Orbán levonta a tanulságot a hódmezővásárhelyi vereségből

A Fidesz országos választmányának ülése előtt sikerült megszólaltatnia Orbán Viktort a vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármester-választás végkimeneteléről a hvg.hu-nak.

A miniszterelnök arról beszélt, az emberek új városvezetőt akartak választani és meg is választották. Gratulált Márki-Zay Péternek és sok sikert kívánt neki. Mint fogalmazott, Hódmezővásárhely egy fontos város, mindig is a szívükön viselték és mindent meg fognak tenni a fejlődéséért.

Arra a kérdésre, hogy mit kell a Fidesznek másként tennie ahhoz, hogy április 8-án ne ilyen eredmények szülessenek, Orbán azt felelte,

a Fidesznek fel kell idéznie azt a régi tudást, hogy a mi közösségünknek soha semmit nem adnak ingyen. Csak úgy véletlenül, vagy a szerencse révén vagy a többiek gyengesége miatt mi sosem nyertünk választást. Ha mi nyerni akarunk, akkor a mi közösségünknek kétszer-háromszor annyi erőt kell mozgósítani, mint az ellenfeleinknek. Kettőzött erővel kell dolgozni, ez a tanulág.

A miniszterelnök szerint szembe kell nézniük az ellenfeleikkel és el kell hárítaniuk azt a veszélyt, hogy azok kapjanak Magyarországon támogatást, akik bevándorlóországgá alakítanák azt.

Számomra a választás tétje nem változott, egyetlen dologról szól, ami az, hogy bevándorlóországgá alakulunk-e, vagy sem. Ha a mi közösségünk nyer, akkor nem, ha az ellenfeleink kapnak nagyobb bizalmat, akkor bevándorlóország leszünk. Én azt szeretném, hogy az emberek ezt a kérdést kellő súllyal és komolysággal fontolják meg

– nyilatkozott.

A hódmezővásárhelyi választással kapcsolatos legfrissebb információkat ide kattintva találja.

Lázár János: Egyszer talp, egyszer kerék!
A Miniszterelnökséget vezető miniszter többszöri kérdésre sem értékelte a Fidesz súlyos vereségét.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Hristo Rusev/NurPhoto

Olvasói sztorik