Belföld választás 2018

Hoffmann Rózsa hármast is adott a kormánynak

A volt államtitkár nem tudja komolyan venni a diáktüntetést.

A Magyar Hírlapnak a kereszténydemokrata politikus azt mondja, nyolc év alapján nem lehet megítélni az oktatásügy eredményeit, ahhoz legalább egy-két évtized kell. Ha mégis értékelnie kell, akkor Hoffmann Rózsa a kormány oktatáspolitikai céljaira erős jelest, a kivitelezésre jót, helyenként közepest adna. A volt államtitkár szerint a közepes és jó osztályzat azért jár, mert jó ügyeket rosszul kommunikáltak.

Nem sikerült elfogadtatni a pedagógus-életpályamodellt, megértetni, hogy a közoktatási intézményeknél, ők nem államosítottak,

csak az oktatás irányítását, fenntartását vettük központi kézbe. A cél a leszakadás megállítása, a tanulmányi esélyek kiegyenlítése volt, vagyis hogy ne attól függjön egy-egy gyermek életesélye, hogy iskolájának fenntartója milyen pénzügyi és humán erőforrásokkal rendelkezik.

Hoffmann Rózsa szerint az oktatás gyors megváltoztatásáért meg kell reformálni a tanárok képzését, továbbképzését, nem szabad abszolutizálni a tankönyvek és a Nemzeti alaptanterv szerepét, amelynek elkészítése az egyik legnehezebb feladat. Régi és jogos elvárás a tananyag csökkentése, de a finn minta, az irodalom elhagyása nálunk elképzelhetetlen,

hiszen a magyar nyelv és irodalom, valamint a történelem ismerete nemzettudatunk alapja, kiiktathatatlan az oktatási rendszerünkből.

A kormánypárti politikus hosszan sorolja, milyen érvek szólnak egy-egy tantárgy mellett, majd jelzi, a terheik csökkentéséért tüntető diákok akcióit politikaiknak tartja.

Nem tudom komolyan venni azt a diáktüntetést, ahol több a felnőtt, mint a tanuló, és ahol a szakszervezet elnöke hangos szóval kormányváltás mellett agitál, a diákok nagy része meg azt sem tudja, hogy miért ment oda, hacsak a jó buliért nem.

A gyerekek véleményére figyelni kell, enélkül nincs jó pedagógiai munka, de a tanulói „terhelés” negatív, rossz üzenetű szóösszetétel, az ellen tiltakozik, bár elismeri, az mindig probléma volt, bár a Nemzeti alaptantervből nem következik szükségképpen.

„Nem a diákok kormányellenesek, hanem a kormány diákellenes”
Diákokat kérdeztünk arról, hogy pontosan mi is a probléma az oktatási rendszerrel.

Azt azonban tudni kell, ha a gyerekektől elvárt munkát radikálisan csökkentenénk, azt Magyarország következő évtizedeinek jelentős színvonalesése követné.

Oktatáspolitikusként sem ért egyet azzal, hogy a kormánynak a bevándorlás helyett az oktatással, egészségüggyel kellene foglalkoznia, mert az égetőbb kérdés.

Ha Magyarország megnyitná a kapuit a népvándorlás előtt, teljesen fölösleges lenne szakpolitikai kérdések részleteiről vitatkoznunk, mert szuverenitásunkat elveszítve, ránk kényszerített forgatókönyvet kellene követnünk.

Bár a parlamenti munkától visszavonul, pártcsaládját később is segíti.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.