Belföld

Elindult az idősek számítógépes képzését szolgáló program

Elindult az idősügyi infokommunikációs program, amelynek keretében az idén százezer 65 év feletti polgár szerezheti meg a számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket vagy mélyítheti el tudását hatszor kétórás időkeretben – hangzott el a kormányzati forrásból finanszírozott, 1,2 milliárdos költségvetésű képzést bemutató hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos kiemelte: mindannyiunk életét gyökeresen változtatja meg a digitalizáció, a kormányzat célja pedig az, hogy ebből mindenki minél több előnyt emelhessen át a maga életébe. Hangsúlyozta: az elmúlt években komoly, több esetben az uniós ütemterveknél is gyorsabb infrastruktúrafejlesztés zajlott Magyarországon, az internet áfá-jának 27-ről öt százalékra csökkenésével estek az előfizetési díjak, emellett számos olyan program indult, amelyekkel a felhasználói ismereteket terjesztik.

Mindezek eredményeként a 79 százalékos uniós átlag fölé emelkedett Magyarországon az internet-felhasználók aránya, ugyanakkor a kormányzat folytatja a körbe lépéshez szükséges ismeretek oktatását végző programok támogatását. Kiemelte: Magyarországnak jó esélye van az elsők között alkalmazni az ötödik generációs (5G) mobiltechnológiát.

Jeneiné Rubovszky Csilla miniszteri biztos elmondta, az uniós tagállamok közül Magyarországon kezdtek kormányzati szinten foglalkozni azzal, miként részesülhetnének az idősek is minél nagyobb számban és mértékben az informatika vívmányaiból, kiemelte: napjainkban a polgárok 19 százaléka idősebb 65 évnél, de 2030-ra ez az arány 25 százalékig emelkedhet.

A kormányzat 2013-14 során kezdett annak felmérésébe, milyen szolgáltatásokra volna szüksége a korcsoport tagjainak, hogy otthonában tölthessék nyugdíjas éveiket, majd két éven keresztül készült egy modellprogram; egy évvel ezelőtti kormánydöntéssel ötezer, hátrányos helyzetű idős ember kapott számítógépet és ingyenes internet-hozzáférést, valamint a felhasználást segítő támogatói hálózatot. Tavaly nyáron készítettek országos reprezentatív felmérést arról, hogy igényelnének-e az idősek a felhasználói ismereteket oktató kurzust, novemberben pedig kormánydöntés született annak elindításáról.

Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, a parlament gazdasági bizottságának tagja az eseményen kiemelte, 2010-ben a kormányzat meghirdette az együttműködés politikáját, amelynek részeként az időseknek a nyugdíjak értékének megőrzését ígérték. Hét év távlatából azt mondhatjuk, hogy ennél egy kicsit többet is sikerült tennünk a nyugdíjasokért – mondta a képviselő a nyugdíjprémiumot és a két éve osztott Erzsébet-utalványokat hozva példaként, hangsúlyozva, hogy ezek az intézkedések biztonságot adnak a nyugdíjasoknak.

Az idősek számára az előttünk álló választás tétje az, hogy ezeket a vívmányokat, az együttműködésünknek ezeket a konkrét formáit meg tudjuk-e őrizni és tovább tudunk-e menni ezen az úton.

Abban is próbálnak segíteni a nyugdíjasoknak, hogy aktív, teljes életet élhessenek, példaként említve a munkavállalást lehetővé tevő nyugdíjas szövetkezeteket, akárcsak az idősek számára digitális kompetenciákat adó oktatást.

Böröcz László, az eseménynek helyet adó V. kerület fideszes alpolgármestere az eseményen kiemelte: a kerület lakosságának jelentős hányada tartozik az aktív időskorúak táborába, akiket rendszeresen és sokrétűen támogat az önkormányzat, így nem volt kérdés a számukra, hogy elsőként kapcsolódnak be ebbe a programba.

(MTI)

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik