Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Hódmezővásárhelyen polgármestert, Rózsafán településvezetőt és képviselő-testületet, Kiskunhalason pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) halála miatt kellett kiírni az időközi polgármester-választást. A megyei jogú városban hárman indulnak a posztért, de csak ketten esélyesek:
A harmadik „független” jelölt Hernádi Gyula, akit indulása miatt kizártak az MSZP-ből, és a szórólapjait a fideszes jelöltjével együtt terjesztik.
Rózsafán és Kiskunhalason is szavaznak ma
A Baranya megyei Rózsafán polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak, mert a képviselő-testület tavaly november végén feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért öt független jelölt indul, a négy képviselői helyre pedig 17 független jelölt pályázik. Rózsafa választási névjegyzékében 289-en szerepelnek.
A Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason az 5. számú egyéni választókerületben választanak képviselőt, a korábbi képviselő, Aradszky Lászlóné (Fidesz-KDNP) halála miatt. A posztért a Fidesz-KDNP jelöltje, a Magyar Munkáspárt jelöltje és egy független jelölt indul. A választáson 2346-an vehetnek részt.
Kiemelt kép: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hegedűs Zoltán alpolgármester a hódmezővásárhelyi ipari park bővítéséről tartott sajtótájékoztatón 2018. január 10-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely