Belföld

Márki-Zay Péter: El akarjuk zavarni a minket terrorizáló nagyfiúkat

Eufórikus hangulatú beszédet mondott polgármesterré választása után Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen.

Az ellenzék által támogatott független politikus azt hangoztatta, hogy a választás eredményével Hódmezővásárhely reményt adott az egész országnak. Ha egy olyan egy olyan városban, ahol a Fidesz saját adatai szerint 70 százalékos támogatást élvez, sikerült 60 százalékot elérni, akkor

áprilisban az ország minden városában le lehet győzni a korrupciót, le lehet győzni a Fideszt.

A Márki-Zay szerint a legnagyobb ellenség nem a Fidesz, hanem a közöny és az összefogás hiánya:

Együtt kell legyőzni a bűnt, a korrupciót, és a Fideszt, van remény.

Hódmezővásárhely új polgármestere elmesélte, hogy a kampány kezdetén legkisebb gyerekének igyekezett elmagyarázni, milyen küzdelembe vágott bele. Egy iskolai példával próbálta érzékeltetni, hogy a politikában miért kockázatos a hatalommal szembemenni. Azt mondta, olyan a helyzet, mintha egy iskolai osztályban egy nagyfiú venné el a gyerek uzsonnás zacskóját.

Mindannyian ebben az osztályban vagyunk, de Hódmezővásárhely megmutatta: el akarjuk zavarni ezeket az terrorizáló nagyfiúkat.

Márki-Zay szerint családja, a város polgárai, fideszes és ellenzéki, összefogott és megmutatta, hogy van igény piacgazdaságra, demokráciára,

mi vagyunk többen, akik hiszünk ezekben az értékekben

A polgármester elmondta, hogy a kampány elején még a baráti körében is sokan mondták, hogy félnek, ezért a mindenképp a Fideszre fognak szavazni. Aztán a beszélgetések során kiderült, hogy azért gondolták ezt, mert elhitték, amivel riogatták őket, hogy káosz jön, jönnek a migránsok, ha nem a Fidesz nyer. De ez nem igaz, csak azért riogatnak ezzel – mondta Márki-Zay, mert attól félnek, hogy megszűnik a korrupció, megszűnik a lopás. Azt is mondta, hogy ő még annyi migránst sem akar beengedni, amennyit Orbán Viktor és Rogán Antal pénzért beengedett az országba.

Márki-Zay kijelentette, ha elkezd dolgozni, azokkal is szeretne együttműködni, akik eddig nem őt támogatták. Azt mondta: meg kell szabadítani őket a damiloktól, drótoktól, amelyeken rángatják őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik