Belföld

Balog miniszter négyszemközt elárulta Lázár miniszternek, sajnálja a migránsokat

Az interjúban azt mondta, olyan országot szeretne, ahol megéri tisztességesnek lenni.

A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy új műfajt teremtett a miniszter, aki saját honlapjára készített interjút minisztertársával, Balog Zoltánnal, akitől bátran kérdez. Lázár János látszólag nem érti, miért áll fideszes politikusnak egy református lelkész, aki

ráadásul a komolyabbik fajtából való a református lelkészek közül.

Balog nagyon messziről indít, Bethlen Gábortól, majd jön a kommunizmus, a rendszerváltás, 16 év Fidesz melletti szimpatizálás, Orbán Viktor melletti munka 2006-ig.

Addig Orbán azt mondta neki, nem olyan rossz a helyzet, hogy ő is politizáljon.

Már tudja, mit nem tud

A rendhagyó interjúból kiderül, Balog mostanra úgy járt, mint Szókratész, minél többet tud, annál jobban tudja, mennyi mindent nem tud, már látja azt is, mennyi még a tennivaló.

Mondhatom azt, hogy jobban élünk, mint éltünk. Most már az következne, hogy szebben is éljünk.

Azt még nem tudja, mi lesz vele 2018 után,

most a harcra kell koncentrálni, hogy mi lesz áprilisig.

E ponton Lázár jelzi, ő is belevág, nem saját maga és a karrier, hanem a cél miatt, amivel minisztertársa egyetért, hiszen meg kell védeniük értékeiket.

Sajnálja a migránsokat

Két világ között kell választanunk, és soha nem volt ilyen világos, hogy mi az a két világ.

E ponton előkerül a globalizmus – Soros György nyitott társadalma – ami  „nagy hülyeség” és jön is a migráció. Balog szerint minden helynek megvan a lokalitása és az identitása. A lokalitás és az identitás nem választható el, így ő migránsokat nem gyűlöli, ő a migránsokat sajnálja.

Mert megfosztják őket, és ők megfosztják magukat a lokalitásuktól. És nem lesznek boldogok egy másik világban, amely másik lokalitás és másik identitás.

Amikor szembe kell nézni lelkipásztorként, hogy politikusként mit csinált, azt is vállalja. Szerinte egy fideszes jelöltnek össze kell kapcsolnia az egyéni boldogulást és a közjót.

Olyan országban szeretnénk élni – és ezt várnám el magunktól –, ahol megéri tisztességesnek lenni. Tisztességesen jobban előre lehet jutni, mint tisztességtelenül.

Balog Zoltánnak Lázár János szépen megköszönte az „instrukciókat”.

Balog: A szocialisták idején is volt gyarapodás, csak a közjó rovására
A miniszter szerint vendégszerető ország vagyunk, de ez nem mehet a biztonság rovására.

Kiemelt kép: lazarjanos.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik