Bár a hamarosan elkészülő grandiózus lovasstadiont vizitálni érkezünk csatateres helyszínünkre, a Heves megyei kettes választókerülethez tartozó Szilvásváradra, mégis kapásból egész délelőttre leragadunk a kőkori szex és sok minden más szakértőjénél, Regős Józsefnél. Az Orbán-házban találkozunk vele, ami nem Fidesz-alközpontot takar, hanem egy helyi Orbán család egykori otthonában berendezett csudás ős- és helytörténeti múzeumot.
Regős úr barlangi régész, 1973 óta a Bükköt kutatja. Hátán viszi az Orbán-házat, foglalkozásokat tart tűzgyújtással, kőpattintással, kőpengés hajvágással, homokozóban régészkedéssel; meg túráztat éjjel, túráztat nappal, mesél kőzetről, erdőről, állatról, emberről, olyan a dumája, fönt a hegyen
Nekünk azzal kezdi, hogy ez a föld, mármint a minket a hátán hordozó Kárpát-medence iszonyú régen az Egyenlítőnél lakott, csak aztán a tektonika északra sodorta, sőt, sodorja most is, nyomában az afrikai lemez, és így kishazánk évi fél hektárt, ötezer négyzetmétert veszít a területéből. Vagyis úgy évi félcentinyit migrál a komplett déli országhatár, és csak remélni tudjuk, hogy mindez nem a Soros-terv része.
Nem lehet nem érezni a politika, vagy inkább egész létünk pitlákságát, amikor Regős tanár úr felvázolja, hogy „egy katasztrófa nyomán szaros hárommillió év alatt kihalt a földi élet kilencven százaléka”. És hogy mitől? „Tán úgy történt, hogy Ausztrália mellett becsapódott egy kisbolygó, ettől Szibériánál felrepedt a földkéreg, több ezer négyzetkilométert borított be egy szupervulkán, a láva egy része beömlött az óceánba, amitől a mélyéről rengeteg metán tört fel, ami egyrészt méreg, másrészt tűzviharokat okoz. Van ilyen.”
Túrót, inkább húzzuk az időt a jóban, megnézzük a múzeumi ősembersarkot bőrszerkóval, sátorral, koponyákkal, agancsokkal, a tárlókból kézbe vehetünk kétszázezer éves, az előember használta kisszakócát meg kőbaltát meg barlangi medvecsontokat. És hallgatjuk közben a végtelenül szórakoztató történeteket, elméleteket, köztük tizennyolc pluszos sztorikat.
Regős József kedves témája a szextörténelem, tavaly egy németországi nemzetközi archeológiai konferencián régészek, muzeológusok, múzeumpedagógusok előtt aratott tomboló sikert az e témában tartott előadásával,
Több évtizede gyűlik a matéria, releváns fotók, tárgyak hada került tanár úr birtokába. Rendezett is zártkörű szexkiállítást az archeopark egy helyiségében, plusz előadott pesti egyetemen, egri főiskolán. „Másfél óra alatt levetítek száz-százhúsz képet, de vetíthetnék ezret is.”
A gondolatív első cölöpjét az előembernél verte le, az utolsót a tizenharmadik századi Mexikónál. „Már a barlangrajzok tele szexuális szimbólumokkal, aztán a római birodalom is rengeteg dugós alkotással szolgál. Van felvételem kínai vázáról, amin két férfi csinálja, Ujguriából meg olyan rajz került elő, hogy ketten egy csajjal. Nincs új a Nap alatt.”
A csúcs szexben is Egyiptom, a papiruszok mindent elbírnak. „Az emberek a Nílus áradásához igazították az életüket. Júliusban orgiába torkolló sörfesztiválokat tartottak, ugyanis az akkor megtermékenyülő nők a legjobb időpontban szültek. egyik savas, másik antiszeptikus, együtt, megfelelő helyre kenve hatásos lehetett.”
És nincs vége az alternatív töriórának.
„Egyiptomban csak az isteneket volt szabad merev fallosszal ábrázolni, a fáraók közül egyedül az Oziriszként tisztelt Tutanhamonnak járt ez ki. Őt a halála után álló farokkal balzsamozták be. Csakhogy, amikor 1922-ben megtalálták a szarkofágját, a prűd európai régészek valamelyike letörte a szent péniszt. Sokáig azt hitték a tudósok, hogy Tutanhamon farkát ellopták, aztán pár éve, amikor átengedték CT-n a tetemet, a hiányzó testrészt megpillantották mellette a homokban.”
A csonkítástól közepesen bonyolult, de annál szórakoztatóbb logikai láncot kovácsolva jutunk el a kortárs lófarkakig, a stadionig, hiszen tényleg ideje foglalkoznunk a gigaberuházással. Kérdezzük az évezredekben és fenntarthatóságban gondolkodó tanár urat, mit gondol a község új ékéről.
Ezt:
A nyolcvanas években tanultam idegenforgalmat, nekünk már akkor mondták, hogy a turizmus öngyilkos iparág: azt a szépet, azt a különlegeset, táj esetében azt a csendet, nyugalmat teszi tönkre, amiért létrejött. És a Szalajka-völgy ugye a csöndjéről híres. Ami nem biztos, hogy összefér egy hatezres stadionnal.
Hát nézzük.
Finisben az építkezés, térköveződik még a patakmeder is, tök komolyan, Bandó-klasszikus jut eszünkbe a Kocka utca 13-ból, ahol pedánséknál „még az ablakon is huzat van”. Kérdezzük az egyik munkást, tudja-e, honnan a kő, elhúzza a száját, „Orbán papájától”. Aztán meg ő kérdezi, tudjuk-e, ki az építtető. Tudjuk, Mészáros Lőrinc.
A hegytetőre szúrt kilátóról látni igazán, hogy építészetileg, faluképileg átvette a parancsnokságot az ezerhatszáz fős község felett. Baj ez? Aki az ékszerdobozokat kedveli, annak baj. Egy fejlődésfetisisztának, pláne egy lovasnak viszont dopaminfröccs.
Illetve nem mindegyiknek. Úgy egy éve ifjabb Bozsik József, a magyar fogathajtók szövetségi kapitánya valamelyik interjújában tájgyilkosnak minősítette az építkezést, mire a mezőgazdasági államtitkár leszólt neki, ám ifi Bozsik nyilatkozgatott tovább, s persze repült. Méghozzá olyan ívben, hogy ma már jobbikos országgyűlési képviselőjelölt valahol Pest megyében.
A képre kattintva galéria nyílik:
Pónizás közben, a tanyáján érjük utol Bozsikot.
Szívesen mesél, egyebek mellett azt, hogy a régi, eldózerolt, fastadionban utoljára 1984-ben rendeztek fogathajtó-világbajnokságot. Arra a vébére a lósportszakik hatalmas sikerként emlékeznek, Bozsik szerint viszont az a szűk hét maga volt a pokol. „Öt nap alatt százötvenezer ember lepte el Szilvásváradot, Egerig állt a kocsisor, különben sose ér ide. Ugyanis a falu és az oda vezető utak totál alkalmatlanok ekkora rendezvényhez. Isteni csoda, hogy senkit nem tapostak agyon a lovak, senkit nem gázolt halálra kocsi, s nem tört ki pánik, nem lett tömegszerencsétlenség a vége.”
A volt kapitány szerint: „A hatalomnak csak az számít, hogy minél több pénzt kiszedjen a durván túlárazott beruházásból, és a legkevésbé sem érdekli, aztán mi lesz a stadionnal, a faluval, a rendezvényekkel. vezetői pedig asszisztálnak ehhez a gazemberséghez.”
Ráadásul, így Bozsik, a rendszerváltás után megdöglött a magyar a lovassport, mert a politika a sorsára hagyta. „Míg 1984-ben az első öt négyesbe egyetlen külföldi fért be, ma sereghajtók vagyunk. Az édesapám úgy lett tehetséges parasztgyerekből háromszoros világbajnoki ezüstérmes, hogy felfedezték, támogatták, versenyeztették, lovat, kocsit, kamiont adtak alá. Ma egyetlen gyereket sem támogatnak, Még szövetségi kapitányként javasoltam, hogy a stadion hétmilliárdjából inkább a versenyzőinket tegyük rendbe, de meg se hallgattak.”
Mit szól ehhez egy helyi? Például a községvezető.
Szilvásváradnak van egy jó kis polgármestere, Szaniszló László, két perc után tudni, hogy Alapelve, hogy „ha adnak pénzt, el kell fogadni”, büszke még a patakmeder kibetonozására is, úgy fogalmaz: „Pályázatból kiburkolásra került, kétszáztizenkétmilliót nyertünk, mellé kell rakni még húszmilliót.”
A stadionra azt mondja: „Megoszlanak a vélemények, a szilvásváradiak egy részének eleinte nem tetszett, betonkolosszusnak tartották, de mára megszokták, meg is szerették. Jó ez. Pláne a régihez képest, ami egy förmedvény volt, alkalmatlan komoly sporteseményekhez. A most felújított fedett lovardából viszont egy tavalyi verseny után úgy mentek el a vendégek, hogy ilyen pályát, ilyen istállókat, ilyen kiszolgálást még nem láttak, és jönnek vissza majd a stadionba is.”
S mi ebben a jó a falunak?
Egyrészt mindenkinek akad tisztességesen fizető munka, mióta épül a stadion, a község szerény, nyolcfős közmunkás keretét sem sikerül feltölteni, Amúgy is a zöm a turizmusból él, ha nő a forgalom, több lesz a pénz is. És az önkormi is örül, hiszen „állami forrásból megcsinálták nekünk a parkolót, de a parkoltatás a miénk”.
Szaniszló mindenre pályázik, sokat nyer, csak iparűzési adóból bejön évi negyvenmillió, új a községháza, renoválva az ovi, az iskola, az egészségház, van műfüves pálya, átalakítják a régi hivatalt, épül rekortános pálya, rendezvénytér.
Itt nőtt föl, általánosban ő volt az osztály legjobb tanulója, plusz őrsvezető, aztán egri szakközépiskola, majd tanárképző következett, utána egy év a helyi iskolában, számtech-matek, unta, inkább átigazolt Horváth László akkori országgyűlési képviselőhöz.
Képviselőtestületi tag lett meg önkéntes tűzoltó, 2004-ben megszervezte, aztán elnökölte a helyi polgárőrséget, akkoriban Borsodból átránduló brigádok törték föl a házakat, Lászlóék elzavarták őket. 2006-ban polgármesterévé választotta Szilvásvárad, azóta is ő itt az első ember.
Sose volt párttag, most is független, de a Fidesz meg persze Horváth László támogatja a kezdetektől. „Nem kell ide párt, az csak megosztja az embereket, mi haladni szeretünk, rohadt jól elvagyunk a hat képviselővel, csak a település számít.” Pörög, telefonál, aki szembejön, azzal lekezel. „Gyakorlati ember vagyok, megfogom a lapátot, ha úgy alakul, végigdolgozom a napot a közmunkásokkal, ha félnek, megmutatom, hogyan kell levágni a Stihl-fűrésszel a gallyat magasban.”
Most, hogy a lovarda után mindjárt kész a stadion, a melegítőpálya, a kamionparkoló meg a személyautó-parkoló, libegőt álmodik a faluból a kilátóig, milliárdos projekt, azt mondja, van rá sansz.
Ráadásul Illetve előbb az ausztriai Oberpullendorf egy szintén lezárt sínpárján működő hobbihajtánybiznisz keltette föl az érdeklődését.
„Négy-, hat-, nyolc- meg tízfős sínbicikliket lehet bérelni, kerekezik a turista, közben jobbra is, balra is mindenféle attrakciókat lát, és baromi jól érzi magát. Évi félmillió látogató! Simán megcsinálhatnánk mi is, csak ki kell gazolni a síneket, és még kerékpárút is futhatna mellette. Pár száz millióból meglehet az egész.”
Szaniszlóval átkutyagolunk a ménesbe, mint valami delegáció, csak nem megyünk úgy haza, hogy nem láttunk lipicait; megtekintjük a törzsménistállót, aztán a kocsikiállítást, parádés, aztán a kétszázhúsz kancának otthont adó istállósorhoz vezet minket a polgármester.
Megtudjuk, hogy két dolga van itt a kancának: sétakocsikáztatni, lovagoltatni a vendégeket, valamint szaporodni.
A sárlás, ha valaki nem tudná, „párzási időszak, ivarzás, a kanca nemi ösztönének megnyilvánulási ideje”. A sárlás próbája pedig természetesen a csődör. Az történik, hogy egy kis karámot deszkapalánkkal kettéválasztanak, az egyik felébe beeresztenek egy csődört, a másik felébe pedig egyenként elibe vezetik a kancákat. A továbbiról átadjuk a szót a lovászfiúnak: „Megszagolják egymást mindenhol, aztán, ha szépen beterpeszt a kanca, tudjuk, hogy sárlik, ha meg rúgja a fát, akkor nem sárlik, s megy vissza dolgozni.”
Föltesszük saroltás kérdésünket: „Ma hány sárlott?”
„Ma? Ma egy se sárlott.”
Szabadulnánk a Szilvásváradot belengő permanens sárlástól, úgy döntünk, búcsúzóul Regős Józseffel föllépcsőzünk Európa legnagyobb, 1837 és 1840 között, Hild József tervei alapján épült református kerek templomához, merthogy azt is itt találni. Azért a tanár úrral indulunk, mert egyrészt remek társaság, másrészt darálja az infót, harmadrészt neki van kulcsa a zárhoz.
Igen, ez az, végre egy kis szakralitás a bujaság és a sípcsonttörő politika után; a kupolát három méter vastag falak tartják az örökkévalóságnak, itt aztán tényleg nincs helye a pillanat mondénságának, a korrupció ködének. úgy szól, „Szégyenüljenek meg a faragott képeknek minden szolgái”; érezzük a múltból felénk araszoló nyers puritánságot.
De nem sokáig, mert kísérőnk visszaránt az ösztrogénes, tesztoszteronos valóba, és megtudjuk tőle, hogy isten szilvásváradi házát a mecénás, a katolikus vallású Keglevich Miklós gróf eredetileg katolikus templomnak szánta, egyetlen feltételt szabott, mégpedig azt, hogy a homlokzatra a ma is olvasható szöveg kerüljön.
A képre kattintva galéria nyílik:
Nesze neked, áhítat.
Még jó, hogy az évtizedek elmossák a szép teljesítmények születésének sárszagú körülményeit. Mondjuk ilyesmiben a lovasstadion meg az őt emelő kurzus is bízhat.
