Belföld

Stikában fizetett a kormány közel egymilliárdot Tiborcz lámpabizniszeiért

Bár hetek óta tart az Elios-botrány a 24.hu birtokába jutott OLAF-jelentés miatt, a kormány eddig egyetlen szóval sem jelezte, hogy a magyar adófizetők pénzéből is ráköltöttek közel egymilliárd forintot tizennégy gyanús közvilágítási projekt finanszírozására. A Miniszterelnökség ugyanis több önkormányzat önrészét kifizette, így nekik semmibe sem került a túlárazott lámpacsere.

Nem kell idegeskedniük azoknak a polgármestereknek, akik megkötötték az Elios Innovatív Zrt.-vel a túlárazott szerződéseket, mert a kormány már időben kifizette az önkormányzatok helyett a számlát, azaz helyben csak helyzetbe kellett hozni a miniszterelnök vejének cégét.

Sorozatos és összehangolt törvénytelenségek alapozták meg az Elios  uniós finanszírozású közvilágítási pályázatokon véghez vitt győzelemsorozatát, erre jutott vizsgálata során az OLAF, az Európai Unió csalás elleni hivatala. A 24.hu birtokába került, és cikksorozatban ismertetett összefoglaló jelentésből az derült ki, hogy Tiborcz István egykori cége 35 pályázaton összesen 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint támogatást nyert el, amit a szabálytalanságok miatt most visszakérhet az unió.

Eddig úgy tudtuk, hogy a LED-es lámpacserékhez – kisebb részben – a települési önkormányzatok sajtolták ki saját költségvetésükből a pénzt, miután 2013 környékén számos fideszes városvezető jutott hirtelen arra a meggyőződésre, hogy városának a vékony pénztárca ellenére bele kell vágni a drága, jó esetben is csak két évtized alatt megtérülő beruházásba.

Az állam azonban kifizette a projektek többségének önrészét: a Miniszterelnökség a központi költségvetés terhére összesen 881 millió forintot fizetett ki az önkormányzatok helyett, de erről eddig a botrány ellenére sem tájékoztatták a nyilvánosságot.

A 24.hu információi szerint a Lázár János vezette Miniszterelnökség 2014 márciusa és 2015 júliusa között az úgynevezett EU Önerő Alapból 14 olyan projektet támogatott, amelynek a 85 százalékát finanszírozták uniós forrásból, a fennmaradó költségrészt pedig a kedvezményezett önkormányzatoknak kellett vállalniuk. (A vizsgált 35 projektnél 17-nél nyújtott 85 százalékos támogatást az unió, háromnál, a hódmezővásárhelyi,  a paksi és a siófoki beruházásnál 50, a többinél 100 százalék volt a szubvenció.)

Fotó: Bielik István / 24.hu

Az EU Önerő Alap az európai uniós forrásból megvalósított fejlesztésekhez szükséges önrész kifizetéséhez nyújt támogatást önkormányzatok, önkormányzati társulások számára. A pénzt minden évben a költségvetési törvényben különítik el, és az önkormányzatok pályázati úton nyújthatják be rá igényüket.

Találtunk olyan esetet, amelynél a Miniszterelnökség már akkor átvállalta az önkormányzat önrészét, amikor az Elios még bele sem kezdett a munkába.

Kalocsán például csak 2015-ben tudták végrehajtani a lámpacseréket, de a város 2014 nyarán már megkapta az 567 millió forint összköltségű beruházás ráeső 15 százalékát, 86 millió forintot.

A városban, ahol Angeli Gabriella MSZP-s önkormányzati képviselő szerezte meg az Elios-dokumentumokat, azért késett a kivitelezés, mert a város háromezer hagyományos lámpáját a helyi szolgáltató, a Démász már korábban takarékos lámpatestekre cserélte, és 2013-ban, amikor meg kellett volna kötni az Elios-szal az újabb közvilágítás-modernizálási megállapodást, még nem járt le a szolgáltató céggel fennálló törlesztő szerződés.

A jelek szerint azonban a városnak így is gyorsan ki kellett fizetni a Tibocz-cég későbbi költségeit, mert 2014 áprilisában OTP-hitelt vett fel – több más uniós projekt mellett – a LED-es lámpacsere finanszírozására. De a városnak nem kellett sokáig nyögnie a banki hitelt, mert júniusban már meg is érkezett az önrésztámogatás Lázáréktól.

A 2013. február 12-14-én meghirdetett 17 darab, 15 százalékos önrészt előíró KEOP-pályázat nyertesei közül csupán a két szekszárdi és a váci projekt nem részesült költségvetési támogatásban,

kifizették viszont a Kalocsa mellett Cegléd, Szolnok, Kecskemét, Zalaegerszeg 2-2, valamint Keszthely, Tapolca, Mezőhegyes, Hévíz és Balatonfüred Elios-számláját.

A 24.hu szerette volna megtudni, az önkormányzatok eleve abban a tudatban vágtak-e bele a Tibocz-cég számára optimalizált, a településnek felülárazott projektbe, hogy meg fogják kapni az állami refinanszírozást, ám a Miniszterelnökség egyelőre nem válaszolt kérdéseinkre.

Az biztos, hogy az OLAF által megfogalmazott súlyos költségvetési csalási gyanú ellenére a kormány nem úgy viselkedik, mint aki aggódna amiatt, hogy rossz helyre kerültek a költségvetésből származó százmilliók. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón következetesen véleménynek nevezte az OLAF Elios-jelentését, és azt állította: elfogult magyar uniós megbízottak készítették a dokumentumot.

Kiemelt kép: MTI / Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik