A hétvégén váratlanul átvariálta a választási felállását az MSZP-Párbeszéd az érdi választókerületben.
Néhány nap alatt helyben és a párt országos vezetésében is megszavazták, hogy a szocialisták pártigazgatója helyett külsős jelöltet indítsanak a mandátumért.
Tóbiás József, az MSZP korábbi elnöke és jelenlegi pártigazgatója „hátralépett”, és Csőzik László, Érd korábbi alpolgármestere, jelenlegi önkormányzati képviselője lett az MSZP-Párbeszéd közös országgyűlési jelöltje. Csőzik a 2002-től nyolc éven át a jelenleg is regnáló T. Mészáros András fideszes polgármester helyettese volt.
Bár hivatalosan nem volt még jelölt, az elmúlt hetekben Tóbiás József már elindította saját kampányát. Aztán szocialista politikus vasárnap Csőzikkel közös videóban jelentette be a változást.
A következő 50 napban mellette, vele azon fogok dolgozni, hogy ebben a választó kerületben Csőzik László legyen az országgyűlési képviselő, és az MSZP-Párbeszéd listája olyan erős legyen, hogy az országban is létrehozza a kormányváltást.
– mondta a Tóbiás.
A videóban Csőzik Lászlót a civil világ képviselőjeként mutatták be, mivel az önkormányzatba 20-30 egyesület képviselőjeként jutott be, de valójában nem először kerül a parlamenti mandátum közelébe. A jogász végzettségű 42 éves politikus 2004-ben majdnem az SZDSZ országgyűlési képviselője lett, egy távozó párttársa helyére jelölték, de a párt végül mát juttatott a parlamenti székbe. Csőziket háromszor választották meg országos ügyvivőnek a szabaddemokrata párt legfelsőbb vezető testületében.
Kiemelt kép: Facebook