Belföld

23 országból mentek neki a Stop Sorosnak

Tiltakozik 18 nemzetközi és további 237 nemzeti keretek között tevékenykedő, külföldi civil szervezet és szövetség az úgynevezett Stop Soros törvényjavaslat-csomag ellen.

Hétfőn Berlinben közölt állásfoglalásukban felszólították az Országgyűlést, hogy utasítsa el a csomagot, és gondoskodjon a magyarországi civil szervezetek és emberi jogi aktivisták munkájának zavartalanságáról.

Az Amnesty International nevű nemzetközi jogvédő szervezet németországi központjának közleménye szerint a javasolt jogszabályok az eddiginél is erősebben akadályoznák a magyar civiltársadalmi szervezetek munkáját.

Az előirányzott csillagászati pénzbüntetések miatt csőd, vagy akár felszámolás várhat rájuk, holott már most is jelentős korlátozásoknak vannak kitéve, ami ellentétes az országnak a gyülekezési szabadság, a szabad véleménynyilvánítás és a szabad mozgás jogának védelmére vonatkozó nemzetközi jogi kötelezettségeivel.

Az állásfoglaláshoz csatlakozó szervezetek szerint a kormány a javaslatcsomaggal még inkább gátolni akarja azt a legitim munkát, amelyet az emberi jogokért kiálló, jogsegélyt és szociális támogatást nyújtó, a sajtóban vagy az interneten eltérő véleményeket kifejező civiltársadalmi csoportok végeznek.

Hozzátették, hogy az emberi jogok védelmezőit nem szabad törvénysértőnek nyilvánítani kritikus nézeteik miatt, és a törvények révén védeni, nem pedig elnyomni kell őket.

Az állásfoglaláshoz mások mellett a Riporterek Határok Nélkül és a Human Rights Watch nemzetközi civil szervezet, a Greenpeace közép-, és kelet-európai tagszervezete csatlakozott, és 23 országból csatlakoztak nemzeti keretek között működő szervezetek. A legtöbben Hollandiából, Lengyelországból és Romániából, ebből a három országból összesen 90 szervezet csatlakozott a közlemény melléklete szerint.

„Ennek a helye a kukában van, nem a parlament előtt”
Egyszerűen nem lesz civil szervezet, amire igazak a Stop Soros tervezetben leírtak. Ha valaki mégis magára ismer, illetéket kell fizetnie, listázni fogják.

Frissítünk!

Reagált a Fidesz, szerintük a Soros-hálózat teljes össztűz alá veszi Magyarországot.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Kisbenedek Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik