Belföld

Hányszor tudja Rogán Antal kimondani, hogy Soros?

Rogán Antal a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában tört Guinness-rekordra. Noha az MTI csak egy kivonatot közölt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nyilatkozatából, már abban is tizenháromszor szerepel a Soros szó.

Elmondta többek között, hogy

  • az Európa Tanács képviselője – aki nyíltan bevándorláspárti álláspontot képvisel – az egyik Soros-alapítvány vezetője volt.
  • Az ENSZ fő jelentéstevője – aki jelenleg is bevándorlási kérdésekkel foglalkozik – kitüntetést kapott Soros Györgytől 2010-ben Budapesten.
  • Azok az alapítványok, egyetemek, intézmények, amelyeket Soros György működtet, egyre több szállal kötődnek a politikai intézményekhez.
  • Soros egy hatalom mögötti hatalom.
  • Soros György soha nem a teljesítményen alapuló piacgazdaságnak volt gyakorlója, hanem mindig spekulációból szerezte pénzét, egy „kaszinókapitalista”.
  • Soros György jelentős károkat okozott Angliában, a franciákat is támadta, sok országból ki is van tiltva.
  • Soros György Magyarország számára nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
  • Ha az ellenzéki pártok kerülnének hatalomra, végrehajtanák a „Soros-tervet”.

Megtudhattuk továbbá, hogy a magyar kormány szövetségeseket keres küzdelméhez, ennek jegyében fogadja majd jövő héten Orbán Viktor a bevándorlás ellen keményen fellépő Ausztrália külügyminiszterét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik