Belföld

Fontos határidő felvételizőknek

Csütörtök éjfélig lehet a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezni.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint eddig  nyújthatja be kérelmét az, aki a szeptemberben induló alap-, mester-, illetve osztatlan képzések, valamint felsőoktatási szakképzések valamelyikén szeretné folytatni tanulmányait. Aki a díjmentesen megjelölhető három jelentkezési helynél többet (de legfeljebb hatot) jelöl meg, az a jelentkezésenként 2 ezer forintos kiegészítő díjat szintén február 15-én éjfélig fizetheti be.

A jelentkezéseket február 20-áig kell hitelesíteni Ügyfélkapuval vagy az e-felvételi felületéről kinyomtatott, aláírt és az Oktatási Hivatal címére postán elküldött hitelesítő adatlappal.A 2018. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban az nyerhet felvételt, aki érvényes jelentkezést nyújt be legalább egy helyre, rendelkezik a továbbtanuláshoz az adott jelentkezésnek megfelelő végzettséggel. Az alap-, osztatlan és mesterképzések, valamint felsőoktatási szakképzések esetében legalább érettségi bizonyítvánnyal, mesterképzések esetében oklevéllel. Emellett a felvételi pontjainak száma eléri az adott képzésen meghatározott határt, és megfelel az adott szakon meghatározott egyéb feltételeknek (például orvosi alkalmasság, egyéb előírt szakképesítés vagy szakképzettség megléte, alkalmassági vizsga teljesítése).

A pontszámítás alap- és osztatlan képzésen, valamint felsőoktatási szakképzésen 500 pontos rendszerben történik: a tanulmányi és érettségi pontok (maximum 400 pont) mellé különböző jogcímeken legfeljebb 100 többletpont kapható. Mesterképzésen legfeljebb 100 pont szerezhető, a pontszámítás szabályait a felsőoktatási intézmények határozzák meg és teszik közzé a felvi.hu honlapon.

A jogszabályi minimum ponthatár változatlan: az alap- és osztatlan mesterképzések esetében 280, felsőoktatási szakképzéseknél 240, mesterképzéseknél pedig 50 a ponthatár. Az ez alatt teljesítő jelentkezők nem vehetők fel a felsőoktatásba. A ponthatárokat várhatóan 2018. július 25-én hirdetik ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik