Belföld

A Tiborcz-ügy és a Öveges-program bűnszövetkezete összefügg

A NAV Központi Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztálya szerint súlyos visszaélések történtek a tanterem-felújításokat célzó Öveges-programban.

Erről a megállapításról a hatóság tájékoztatta Hadházy Ákos, az LMP társelnökét is, aki annak idején, 3 és fél évvel ezelőtt feljelentést tett az ügyben.

Hadházy közlése szerint a NAV nyomozók is úgy ítélték meg, hogy a hosszú nyomozás alapján, hogy az ügy nemcsak gyanú, hanem tényként megállapítható meg a bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás a 43, egyenként mintegy 300 millió forinttal támogatott Öveges-programban.

A 2014 óta folyó ügy részleteiről rég lehetett tudni:

  • visszaélésszerű túlárazások  (minden városban 20-20 millió forintot fizettek fizika-kémia kísérleteket tartalmazó munkafüzetek szövegszerkesztésért)
  • szükségtelen beszerzések  (43-szor vettek elvileg “tanteremfoglaltság szoftvert” 20-20 millióért)
  • a piaci ár többszörösébe került beszerzések
  • részben vagy egészben már meglevő tartalom újbóli kifizetése (többször előfordult, hogy ugyanazt a munkafüzetet adták el úgy, hogy elvileg másik cég írta)
  • összeférhetetlenségi szabályok megsértése (jól láthatóan egymástól nem független cégeket hívtak meg ajánlattételre)

A nyomozóhatóság az lassítja az eljárást, hogy az ügyet már a harmadik alkalommal helyezik át más-más helyre, amiből az LMP társelnöke szerint egyértelműen megállapítható a politikai szándékú időhúzás.

Hadházy Ákos hangsúlyozta, hogy ebben az ügyben is vizsgálódik az OLAF. Az LMP társelnöke ezért levélben fordult a legfőbb ügyészhez: a választ a párt közzé fogja tenni.

Az Öveges-programnak és a Tibocz István-féle közvilágítási botránynak Szekszárd városa eklatáns példája: mindkét projekt keretében a Tender-Network Kft. készítette a megvalósíthatósági tanulmányt. Az LMP szerint ez az összefüggés is mutatja, hogy a korrupció teljes mértékben intézményesedett Magyarországon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik