Belföld

Alig találnak helyet plakátjaiknak az ellenzéki pártok

Komoly gondban vannak az ellenzéki pártok, mivel pár nappal a kampányidőszak kezdete előtt még fogalmuk sincs, hova tudják elhelyezni plakátjaikat.

A Magyar Nemzet információi szerint az óriásplakátok tulajdonosai közül vannak, akik egyszerűen nem engedik az ellenzéki pártokat hirdetni. Az egyik indokuk, hogy már nincsen szabad plakáthelyük, a másik pedig, hogy nem adnak teret politikai hirdetéseknek.

A lap szerint olyan is előfordult már, hogy egy ellenzéki párt szóban megállapodott a plakáthelyek tulajdonosával, írásban viszont elutasító választ kapott.

Hétfőn írtunk arról, hogy a JCDecaux – nekik van a legtöbb óriásplakátjuk Magyarországon- a kormányablak.hu-n megtalálható táblázata szerint 2018. január 1-jétől – épp a választás előtti időszakra – 50 százalékkal megemelte az óriásplakáthelyek listaárait, a január 29-én Kubatov Gábor pártigazgatóval megkötött szerződésben viszont még a 2017-es listáron számolta el a hirdetési felületeket.

A két listaár közötti különbséggel a Fidesz  jelentős kedvezményhez jutott: a feltüntetett 0 százalék helyett valójában 33 százalékkal olcsóbb lett a számla, 340 plakáthely esetében ez 30 millió forintos tétel.

A Fidesz maga dokumentálta, hogy kijátszotta a plakáttörvényt
A kormánypárt az idén is még a tavalyi listaáron hirdet.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik