Belföld

Nem a szoci jelöltet támogatja Bajnai

A volt kormányfő beleállt az MSZP és az Együtt csepeli jelöltállítási harcába.

A választási csendbe váratlanul berobbant Bajnai Gordon volt miniszterelnök, korábbi kormányfőjelölt azzal, hogy megmondja a tutit, kire szavazzanak áprilisban a csepeliek. A XXI. és XXIII. kerület alkotta választókörzetben ugyanis komoly baloldali vita alakult ki, miután a szocialisták nem támogatták tovább az Együtt jelöltjét, a körzetet az elmúlt négy évben képviselő Szabó Szabolcsot. Bajnai azonban egyértelmű volt a Facebookon:

Magyarországnak sok Szabó Szabolcsra lenne szüksége.

Magyarországnak sok Szabó Szabolcsra lenne szüksége.Szabó Szabolcs egyetemi tanárként, a hívásomra érkezett a politiká…

Közzétette: Bajnai Gordon – 2018. február 12.

Bajnai felidézi, Szabó az ő hívására került bele a politikába, és kiválóan teljesített. Bajnai szavai szerint

bebizonyította, hogy a magyar politikát olyan közülünk való, hétköznapi, a mihaszna urizálásokat és mellébeszéléseket nem tűrő emberek tudják megújítani, mint amilyen ő maga is.

Szabó szerinte ugyanaz az ember, mint aki 2014-ben volt, Csepel és Soroksár pedig büszke lehet rá. Bajnai azt írja, ha most kellene kívülről hívnia valakit a politikába, ismét Szabót hívná. A befejezés pedig önmagáért beszél, nem is ragoznánk tovább (a szocialisták majd ragozzák biztos):

Ezért arra kérem Csepel–Soroksár lakosait, ismét szavazzanak rá, szavazzanak Szabó Szabolcsra!

(Kiemelt kép: Facebook/ Bajnai Gordon)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik